„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Egyre közelebb a cél

DKKA utánpótlás
2015. ápr. 23.
  • Facebook

Újabb két mérkőzést nyert, így egyre közelebb áll az NB II-es felnőtt bajnokság megnyeréséhez akadémiánk junior együttese.

Legutóbbi helyzetjelentésünk óta újabb két mérkőzést nyert meg az NB II-es felnőtt bajnokságban junior csapatunk, mely egyre közelebb kerül ahhoz, hogy egy osztállyal feljebb lépjen, s jövőre már az NB I/B-ben szerepeljen. Akedémiánk számára rendkívül fontos lenne, hogy a juniorok magasabb szinten készülhessenek, s mint azt Szemenyei István ügyvezető elárulta, a felnőtt csapat közvetlen utánpótlásának jelentene rengeteget, ha helyben sikerülne megoldani azon játékosok versenyeztetését, akik egyelőre még nem férnek oda az élvonalban szereplő együttes szűk keretébe.

Nos, juniorjaink igyekeznek is elkövetni mindent azért, hogy teljesítsék a kívánt célokat, hiszen a közelmúltban két újabb NB II-es felnőtt bajnokin mérették meg magukat, méghozzá teljes sikerrel. A dunaújvárosi fiatalok előbb Szigetszentmiklóson léptek pályára, ahol már az első felvonásban eldöntötték a pontok sorsát, s végül kiütéses, 49-26-os győzelmet arattak. Valamivel szorosabban alakult a tabella hatodik helyén álló Gyömrő elleni mérkőzés, ám itt kiélezett első félidő után már nem ismert kegyelmet együttesünk, s 31-22-es sikerrel került még közelebb az első hely megszerzéséhez.

Csapatunk számára még négy forduló van hátra a bajnokságból, s jelenleg három pont az előnyük a második Érd előtt, vagyis a hátralévő négy találkozóból hármat kell megnyerniük ahhoz, hogy hivatalosan is megnyerjék az NB II-es küzdelmeket. A dunaújvárosi fiatalok legközelebb újra hazai környezetben lépnek pályára: szombaton délelőtt tizenegy órától a negyedik helyezett Ceglédi Kék Cápák SE-t fogadják a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.

A DKKA juniorjainak NB II-es programja

2015. 04. 25. 11:00 DKKA – Ceglédi Kék Cápák SE
2015. 05. 03. 17:00 Dunavarsányi TE – DKKA
2015. 05. 10. 17:00 Danuke – DKKA
2015. 05. 17. 11:00 DKKA – VSK Tököl

A Gyömrő elleni szép győzelem gelériája

További hírek

Bába Mihály passed away

Elhunyt Bába Mihály

2021. már. 23.

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy elhunyt gyúrónk, Bába Mihály.

Hazai pályán is idegenben

Hazai pályán is idegenben

2021. már. 23.

A címvédő otthonában játssza le a Győr elleni hazai mérkőzését akadémiánk felnőtt együttese szerdán délután négy órától.

Megvan a második is!

Megvan a második is!

2021. már. 22. #DKKA utánpótlás

Három nap alatt két győzelem az NB II-ben.

Szép győzelem idegenben!

Szép győzelem idegenben!

2021. már. 20. #DKKA utánpótlás

Míg az utánpótlás bajnokságok állnak, addig a felnőttek között folytatódott a küzdelem az Akadémisták számára.

Anastasija álmai valóra válhatnak

Anastasija álmai valóra válhatnak

2021. már. 20.

Kapusunk az IHF.infónak nyilatkozott az  olimpiai kvalifikáció előtt.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
dec. 30.
17:00
Vác
Vác
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-12-30T17:00:00+01:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat