„ACÉL A SZÍV!”
Szintet lépnének a juniorok
Jó esélyekkel várja az NB II-es felnőtt bajnokság véghajráját junior együttesünk. A Kohász fiataljai nagy harcot vívnak az Nb I/B-be jutásért, mely szakmailag is nagyon komoly előrelépést jelentene akadémiánknak.
Tizenhat forduló elteltével az első helyen áll az NB II-es felnőtt bajnokság déli csoportjában a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia junior kézilabda csapata, vagyis igen komoly esélye van arra, hogy jövőre osztályt lépve az NB I/B-ben folytassa a bajnoki küzdelmeket.
Az akadémia fiataljai számára még hat forduló van hátra az idei szezonból, s a hátralévő mérkőzéseket böngészve nem vár habkönnyű feladat együttesünkre ahhoz, hogy sikerüljön elérnie kitűzött célját, mely újabb remek elismerése lenne a Dunaújvárosban zajló szakmai munkának. A DKKA juniorjai négy alkalommal játszanak még idegenben a májusi szezonzáróig, s kétszer hazai pályán küzdenek meg ellenfeleikkel, melyek közül a legnehezebbnek a jelenlegi harmadik DANUKE elleni találkozó ígérkezik május 10-én. A lehetőség viszont adott, a siker kulcsa a dunaújvárosi fiatalok kezében van, akik eddig is bizonyították, hogy elbírják a terhelést, így minden esélyük megvan arra, hogy a következő szezonban már magasabb szinten versenyezzenek.
Nagyon fontosnak tartaná az osztályváltást Szemenyei István, a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia ügyvezetője is, aki szerint az NB I/B-s szerepléssel lényegesen bővülnének az akadémia szakmai lehetőségei is.
- A junior csapatnál zajló munka elismerésén kívül azért is fontos lenne az NB I/B-s feljutás az akadémia jövője, illetve a versenyeztetés szempontjából, mert vannak olyan játékosaink, akik kiöregedve a junior korosztályból még nem biztos, hogy azonnal be tudnak illeszkedni a felnőtt NB I világába. Gondolok itt akár egy Palotás Fannira, Szerdahelyi Évire, Ulmann Bernadettre például, akik kiöregedve a juniorból még nem ütik meg az NB I szintjét. Őket eddig próbáltuk kölcsönadni ide-oda, megoldani a versenyeztetésüket, de abban az esetben, ha mi a saját NB I/B-s csapatunkba tudunk néhány ilyen tapasztaltabb játékost is megtartani, úgy "házon belül" maradnának, s a szakmai munkájukat is jobban tudnánk felügyelni. Ezt jól kiegészítve a junior korosztály gerincével adhat egy nagyon masszív NB I/B-s csapatot. Nyilván a jelenlegi junior keretünk még nem üti meg a felsőház szintjét, nem mondom, hogy kiesne, de nem lenne egyszerű a helyzete. Ugyanakkor azt gondolom, hogy akár egy Hanusz Bolglárkával, egy Sarah Khouiled-del, s több játékossal kiegészülve egy igen jó kis csapatot tudnánk összehozni ebben az osztályban is. Ez a régió szempontjából is fontos lenne, mert ugye a Dunapent és a DAC maradhatna NB II-ben, a Rácalmás a megyében, így Dunaújvárosban és környékén lenne egy teljes vertikum, ahol minden játékos a maga szintjének megfelelő helyen játszhatna. Mindennek persze egyetlen komoly feltétele van, méghozzá a junior csapatunk NB I/B-be jutása, de nagyon bízom a lányokban, hogy a hátralévő hat fordulóban is folytatják azt az eredményes játékot, amit eddig láttunk tőlük, s a szezon végén le is aratják ennek gyümölcsét.
A DKKA juniorjainak NB II-es programja
2015. 04. 12. 14:30 Szigetszentmiklós – DKKA
2015. 04. 19. 18:00 Gyömrő VSK – DKKA
2015. 04. 25. 11:00 DKKA – Ceglédi Kék Cápák SE
2015. 05. 03. 17:00 Dunavarsányi TE – DKKA
2015. 05. 10. 17:00 Danuke – DKKA
2015. 05. 17. 11:00 DKKA – VSK Tököl
További hírek
Hazai csata az ETO ellen
2022. feb. 02.A világ egyik legjobb csapatát látja vendégül akadémiánk felnőtt együttese a bajnokságban szerdán este hat órától.
Sorsoltak a női Magyar Kupában
2022. feb. 01.A Magyar Kézilabda Szövetségben kisorsolták a női Magyar Kupa negyeddöntőinek párosítását.
Hajrávereség Kisvárdán
2022. jan. 30.Bár egészen az 55. percig volt esélye a pontszerzésre, végül 29-26-os vereséget szenvedett felnőtt együttesünk a Kisvárda otthonában lejátszott bajnoki találkozón.
Harmadik hely az Országos diákolimpián!
2022. jan. 30. #DKKA utánpótlásA háromnapos tornán kizárólag a két NEKA kézisekre épülő csapat tudta legyőzni a Rudasos lányokat!
Fontos pontokat szerezhetnek
2022. jan. 30.Kisvárdán folytatja a bajnoki küzdelmeket a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese vasárnap este hat órától.