„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Bajnokhoz méltó zárás

DKKA utánpótlás
2015. máj. 19.
  • Facebook

Akadémiánk junior és ifjúsági kézilabda csapata is kiütéses győzelemmel zárta az NB II-es felnőtt, valamint junior bajnokság küzdelmeit. Ifistáink sikerének értékét csak növeli, hogy hibátlan teljesítménnyel huszonkét győzelmet aratva szerezték meg a bajnoki címet.

Utolsó mérkőzését játszotta az NB II-es felnőtt bajnokságban junior együttesünk, mely már bajnokként várta a tabella ötödik helyén álló Tököl elleni összecsapást a hétvégén. Rapatyi Tamás tanítványai természetesen szerettek volna szépen búcsúzni az idei szezontól, s ennek szellemében játszották is végig az összecsapást, melynek első félidejében eldöntötték már a pontok sorsát, hiszen a szünethez érve 22-14-re vezettek. A térfélcserét követően még egy lapáttal rátettek addigi teljesítményükre a Kohász fiataljai, akik a második felvonást 27-15-re, míg a mérkőzést végül kiütéssel, 49-29-re nyerték, bajnokhoz méltó búcsút véve ezzel az NB II idei 2014/2015-ös szezonjától.

Szintén hazai pályán fejezte be az idényt az NB II-es junior bajnokságban szereplő ifjúsági csapatunk, mely az idősebbekhez hasonlóan már korábban bebiztosította bajnoki címét, így számára már csak az volt a tét a Tököl elleni találkozón, hogy hibátlan teljesítménnyel szerzi-e meg az első helyet. Ifistáink ezúttal sem okoztak csalódást az értük szurkolóknak, s 19-5-ös első félidőt követően végül rendkívül simán, 43-15-re nyerték idei utolsó meccsüket. A mieink szezonbeli fölényét jelzi, hogy mind a huszonkét találkozójukat simán nyerték, méghozzá úgy, hogy átlagban 21 góllal voltak jobbak ellenfeleiknél, vagyis ez az osztály nem sok kihívást jelentett akadémistáinknak.

Az NB II-es felnőtt bajnokság dobogósai: 1. DKKA 40 pont, 2. Érd 36 pont, 3. DANUKE 30 pont.

Az NB II-es junior bajnokság dobogósai: 1. DKKA 44 pont, 2. Gárdony-Pázmánd 35 pont, 3. Érd II. 35 pont.

További hírek

Harmadszor az MTK ellen

Harmadszor az MTK ellen

2022. ápr. 02.

Megtartaná hibátlan idei mérlegét az MTK ellen akadémiánk felnőtt együttese a bajnokság újabb fordulójában.

Nagyszerű győzelmet arattak

Nagyszerű győzelmet arattak

2022. ápr. 01. #DKKA utánpótlás

A leány serdülő III. osztályban játszó csapatunk itthon tartotta a pontokat a Siófok KC ellen. 

Minden eredményből jutott

Minden eredményből jutott

2022. már. 28. #DKKA utánpótlás

Akadémiánk több csapata is pályára lépett a hétvégén

Hajrásiker az Érd ellen

Hajrásiker az Érd ellen

2022. már. 26.

A második félidőre feljavult a védekezésünk és kapusteljesítményünk is, így sikerült 32-29-es győzelmet aratni az Érd elleni bajnoki bajnokin.

Fontos pontokra hajtunk

Fontos pontokra hajtunk

2022. már. 25.

Nehéz hatvan perc vár felnőtt együttesünkre az Érd ellen, de hazai környezetben be kell gyűjteni a győzelmet szombaton délután öt órától.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat