„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Bronz az ifiknél

DKKA utánpótlás
2015. aug. 26.
  • Facebook

Harmadik helyen végzett akadémiánk ifjúsági leány kézilabda együttese a Dunaújvárosi Sportcsarnokban megrendezett négycsapatos felkészülési tornán.

Négycsapatos utánpótlás tornát rendezett ma akadémiánk, mely ezúttal az ifjúsági csapatok számára írt ki egy, a felkészülést is segítő viadalt. Az egész napos megméretésen a mieinken kívül az Érd, a Fehérvár KC, valamint a Siófok hasonló korosztályú együttesei vettek részt. A nap első mérkőzését a DKKA ifjúsági együttese játszotta az Érd ellen, s ugyan Meggyes Rita tanítványai az első félidőben még két góllal jobban álltak ellenfelüknél, a térfélcserét követően az érdiek játszottak jobban, s végül 26-24-es sikert aratva jutottak be a döntőbe.

A nap másik "elődöntőjében" a Fehérvár KC és a Siófok csapott össze egymással, s a szoros csatából ezúttal a fehérváriak kerültek ki győztesen, így ők kerültek be a délutáni fináléba (26-23). A Kohász fiataljai a bronzmeccsen vigasztalódhattak, s itt már nem is hibáztak, támadásban és védekezésben is jól teljesítve arattak 34-22-es győzelmet a Siófok ellen úgy, hogy már az első félidő után 22-9-re vezettek. A finálé ennél azért szorosabb meccset hozott, de a fehérváriak itt sem hibáztak, már az első játékrész után négy góllal vezettek, s előnyüket a találkozó végéig megtartva győzték le 28-24-re az Érd gárdáját, így ők vihették haza az első helyezésért járó kupát.

Az ifjúsági kézilabda torna eredményei:

DKKA – Érd 24-26 (14-12)
Fehérvár KC – Siófok 26-23 (12-10)
DKKA – Siófok 34-22 (22-9) – bronzmérkőzés
Fehérvár KC – Érd 28-24 (14-10) – döntő

A végeredmény: 1. Fehérvár KC, 2. Érd, 3. DKKA, 4. Siófok.

További hírek

Hírkép

Bronzcsata - első felvonás

2014. máj. 08.

A bajnoki bronzéremért száll harcba szombaton este hat órától együttesünk, mely az Érd otthonában kezdi meg a két nyert mérkőzésig tartó sorozatot.

Hírkép

Belvárosi sportkavalkád

2014. máj. 06.

Izgalmas, mozgalmas napok várnak az előttünk álló hétvégén a dunaújvárosi sportbarátokra, akik péntektől vasárnapig aktív részesei lehetnek a Belvárosi Sport Kavalkád elnevezésű rendezvénysorozatnak a Dózsa Mozicentrum előtti téren.

Hírkép

Győzelem a Vác ellen

2014. ápr. 25.

A félidei szünetben még négygólos hátrányban volt, ám végül 33-30-as sikert aratott együttesünk tegnap délután a Vác otthonában.

Hírkép

Menetrend a dobogóért

2014. ápr. 23.

Hivatalossá vált a bajnoki bronzcsata menetrendje: együttesünk május 10-én utazik az Érd gárdájához, majd 14-én, illetve ha szükséges, 18-án fogadja majd ellenfelét a sportcsarnokban.

Hírkép

Junior bajnokság: végül az ötödik helyen

2014. ápr. 22. #DKKA utánpótlás

Két győzelemmel, valamint egy vereséggel zárta a rájátszás középházának veszprémi küzdelmeit junior együttesünk, mely így az ötödik helyen végzett az idei bajnokságban.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
okt. 11.
17:00
NEKA
NEKA
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-10-11T17:00:00+02:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat