„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Bronz az ifiknél

DKKA utánpótlás
2015. aug. 26.
  • Facebook

Harmadik helyen végzett akadémiánk ifjúsági leány kézilabda együttese a Dunaújvárosi Sportcsarnokban megrendezett négycsapatos felkészülési tornán.

Négycsapatos utánpótlás tornát rendezett ma akadémiánk, mely ezúttal az ifjúsági csapatok számára írt ki egy, a felkészülést is segítő viadalt. Az egész napos megméretésen a mieinken kívül az Érd, a Fehérvár KC, valamint a Siófok hasonló korosztályú együttesei vettek részt. A nap első mérkőzését a DKKA ifjúsági együttese játszotta az Érd ellen, s ugyan Meggyes Rita tanítványai az első félidőben még két góllal jobban álltak ellenfelüknél, a térfélcserét követően az érdiek játszottak jobban, s végül 26-24-es sikert aratva jutottak be a döntőbe.

A nap másik "elődöntőjében" a Fehérvár KC és a Siófok csapott össze egymással, s a szoros csatából ezúttal a fehérváriak kerültek ki győztesen, így ők kerültek be a délutáni fináléba (26-23). A Kohász fiataljai a bronzmeccsen vigasztalódhattak, s itt már nem is hibáztak, támadásban és védekezésben is jól teljesítve arattak 34-22-es győzelmet a Siófok ellen úgy, hogy már az első félidő után 22-9-re vezettek. A finálé ennél azért szorosabb meccset hozott, de a fehérváriak itt sem hibáztak, már az első játékrész után négy góllal vezettek, s előnyüket a találkozó végéig megtartva győzték le 28-24-re az Érd gárdáját, így ők vihették haza az első helyezésért járó kupát.

Az ifjúsági kézilabda torna eredményei:

DKKA – Érd 24-26 (14-12)
Fehérvár KC – Siófok 26-23 (12-10)
DKKA – Siófok 34-22 (22-9) – bronzmérkőzés
Fehérvár KC – Érd 28-24 (14-10) – döntő

A végeredmény: 1. Fehérvár KC, 2. Érd, 3. DKKA, 4. Siófok.

További hírek

Hírkép

Elődöntőre várva

2014. ápr. 07.

A Ferencváros elleni elődöntővel folytatja a bajnokság küzdelmeit együttesünk, melynek játékosai már nagyon várják a fővárosiak elleni párharcot, s bár az ellenfél az esélyesebb, a mieink is nagy tervekkel vágnak a sorozatnak.

Hírkép

Az utánpótlás heti programja

2014. ápr. 02. #DKKA utánpótlás

Még négy mérkőzés vár utánpótlás együtteseinkre az előttünk álló napokban. A heti programban ezúttal felkészülési mérkőzés, valamint serdülő, junior és felnőtt bajnoki találkozók is szerepelnek.

Hírkép

Siker az MTK ellen

2014. ápr. 01.

Az MTK Budapest gárdájával játszott ma délután edzőmérkőzést együttesünk, mely végül 30-23 arányban gyűrte le ellenfelét.

Hírkép

Nyári tábor az utánpótlásnak

2014. ápr. 01. #DKKA utánpótlás

Radulovics Bojána és Mátéfi Eszter szakmai irányításával szervez kézilabdás nyári tábort együttesünk vezetése a 1999 és 2003 között született lányoknak, melyre május 16-áig jelentkezhetnek az érdeklődők.

Hírkép

Szurkolói busz

2014. ápr. 01.

A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia a nagy érdeklődésre való tekintettel szurkolói buszt indít 2014. április 10-én 15.45 órakor a Központi Sporttelepről az FTC - DKKA női kézilabda NB I-es bajnoki elődöntő mérkőzésre.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
okt. 11.
17:00
NEKA
NEKA
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-10-11T17:00:00+02:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat