„ACÉL A SZÍV!”
Bronz az ifiknél
Harmadik helyen végzett akadémiánk ifjúsági leány kézilabda együttese a Dunaújvárosi Sportcsarnokban megrendezett négycsapatos felkészülési tornán.
Négycsapatos utánpótlás tornát rendezett ma akadémiánk, mely ezúttal az ifjúsági csapatok számára írt ki egy, a felkészülést is segítő viadalt. Az egész napos megméretésen a mieinken kívül az Érd, a Fehérvár KC, valamint a Siófok hasonló korosztályú együttesei vettek részt. A nap első mérkőzését a DKKA ifjúsági együttese játszotta az Érd ellen, s ugyan Meggyes Rita tanítványai az első félidőben még két góllal jobban álltak ellenfelüknél, a térfélcserét követően az érdiek játszottak jobban, s végül 26-24-es sikert aratva jutottak be a döntőbe.
A nap másik "elődöntőjében" a Fehérvár KC és a Siófok csapott össze egymással, s a szoros csatából ezúttal a fehérváriak kerültek ki győztesen, így ők kerültek be a délutáni fináléba (26-23). A Kohász fiataljai a bronzmeccsen vigasztalódhattak, s itt már nem is hibáztak, támadásban és védekezésben is jól teljesítve arattak 34-22-es győzelmet a Siófok ellen úgy, hogy már az első félidő után 22-9-re vezettek. A finálé ennél azért szorosabb meccset hozott, de a fehérváriak itt sem hibáztak, már az első játékrész után négy góllal vezettek, s előnyüket a találkozó végéig megtartva győzték le 28-24-re az Érd gárdáját, így ők vihették haza az első helyezésért járó kupát.
Az ifjúsági kézilabda torna eredményei:
DKKA – Érd 24-26 (14-12)
Fehérvár KC – Siófok 26-23 (12-10)
DKKA – Siófok 34-22 (22-9) – bronzmérkőzés
Fehérvár KC – Érd 28-24 (14-10) – döntő
A végeredmény: 1. Fehérvár KC, 2. Érd, 3. DKKA, 4. Siófok.
További hírek
Játsszunk egy jót
2014. jan. 24.A bajnoki címvédő Győr otthonába látogat szombaton együttesünk, melynek ezúttal a tisztes helytállás lehet a célja a listavezető elleni összecsapáson.
Végül biztos siker a megyei rangadón
2014. jan. 22.Az első félidőben még akadozott a gépezet, de a második felvonásban összekapta védekezésétegyüttesünk, mely Víg Vivien remek védéseinek is köszönhetően végül 29-27-es sikert aratott a Fehérvár KC elleni megyei rangadón a sportcsarnokban ma este.
Győzelemben bízva
2014. jan. 21.Megyei rangadó vár szerdán este nyolc órától együttesünkre, mely ezúttal a Fehérvár KC gárdáját látja vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. Csapatunk vezetőedzője telt házat, remek hangulatú mérkőzést, s természetesen hazai sikert remél a találkozótól.
Most nem volt esély
2014. jan. 18.Felvillanásai voltak, de nem tudta igazán megnehezíteni a Ferencváros dolgát együttesünk a két csapat ma délutáni összecsapásán. A fővárosiak már az első félidő végén héttel mentek, s végül kilencgólos sikerrel vágtak vissza a Dunaújvárosban elszenvedett vereségért.
Teher nélkül
2014. jan. 17.Kemény mérkőzés vár hétvégén együttesünkre, mely szombaton délután négy órától a Ferencváros otthonában lép pályára. A meccs egyértelmű esélyeseinek a zöld-fehérek számítanak, míg a mieink felszabadult, jó játékban bízva várják fővárosi fellépésüket.