„ACÉL A SZÍV!”
Bronz az ifiknél
Harmadik helyen végzett akadémiánk ifjúsági leány kézilabda együttese a Dunaújvárosi Sportcsarnokban megrendezett négycsapatos felkészülési tornán.
Négycsapatos utánpótlás tornát rendezett ma akadémiánk, mely ezúttal az ifjúsági csapatok számára írt ki egy, a felkészülést is segítő viadalt. Az egész napos megméretésen a mieinken kívül az Érd, a Fehérvár KC, valamint a Siófok hasonló korosztályú együttesei vettek részt. A nap első mérkőzését a DKKA ifjúsági együttese játszotta az Érd ellen, s ugyan Meggyes Rita tanítványai az első félidőben még két góllal jobban álltak ellenfelüknél, a térfélcserét követően az érdiek játszottak jobban, s végül 26-24-es sikert aratva jutottak be a döntőbe.
A nap másik "elődöntőjében" a Fehérvár KC és a Siófok csapott össze egymással, s a szoros csatából ezúttal a fehérváriak kerültek ki győztesen, így ők kerültek be a délutáni fináléba (26-23). A Kohász fiataljai a bronzmeccsen vigasztalódhattak, s itt már nem is hibáztak, támadásban és védekezésben is jól teljesítve arattak 34-22-es győzelmet a Siófok ellen úgy, hogy már az első félidő után 22-9-re vezettek. A finálé ennél azért szorosabb meccset hozott, de a fehérváriak itt sem hibáztak, már az első játékrész után négy góllal vezettek, s előnyüket a találkozó végéig megtartva győzték le 28-24-re az Érd gárdáját, így ők vihették haza az első helyezésért járó kupát.
Az ifjúsági kézilabda torna eredményei:
DKKA – Érd 24-26 (14-12)
Fehérvár KC – Siófok 26-23 (12-10)
DKKA – Siófok 34-22 (22-9) – bronzmérkőzés
Fehérvár KC – Érd 28-24 (14-10) – döntő
A végeredmény: 1. Fehérvár KC, 2. Érd, 3. DKKA, 4. Siófok.
További hírek
Csak a győzelem...
2013. dec. 27.Az idei esztendő utolsó mérkőzését játssza vasárnap este a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese. Ferlingék ellenfele ezúttal a Veszprém gárdája lesz, s bár idegenben nagyon megvertük őket, ezúttal kemény meccsre számít a gárda vezetőedzője.
Boldog Karácsonyt!
2013. dec. 24.Békés, boldog karácsonyi ünnepeket kíván mindenk szurkolójának a Dunaújvárosi Kohász kézilabda Akadémia!
Közös ünnep a Veszprém-meccs után
2013. dec. 23.Kötetlen, elő-szilveszteri ünnepséggel kedveskedik szurkolóinak, támogatóinak a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia vezetése. A remélhetőleg remek hangulatú összejövetelre december 29-én, a Veszprém elleni hazai találkozó után kerül sor a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.
Karácsonyi hangulat az akadémián is
2013. dec. 22.Immár harmadik karácsonyi ünnepségét rendezte a Kohász Akadémia, ezúttal is meghitt, és vidám hangulatban. Új elem a kézilabdás család életében az "Út a nemzeti válogatottba" ösztöndíj program, melynek első támogatottjai ezen az estén vehették át oklevelüket.