„ACÉL A SZÍV!”
Bronz az ifiknél
Harmadik helyen végzett akadémiánk ifjúsági leány kézilabda együttese a Dunaújvárosi Sportcsarnokban megrendezett négycsapatos felkészülési tornán.
Négycsapatos utánpótlás tornát rendezett ma akadémiánk, mely ezúttal az ifjúsági csapatok számára írt ki egy, a felkészülést is segítő viadalt. Az egész napos megméretésen a mieinken kívül az Érd, a Fehérvár KC, valamint a Siófok hasonló korosztályú együttesei vettek részt. A nap első mérkőzését a DKKA ifjúsági együttese játszotta az Érd ellen, s ugyan Meggyes Rita tanítványai az első félidőben még két góllal jobban álltak ellenfelüknél, a térfélcserét követően az érdiek játszottak jobban, s végül 26-24-es sikert aratva jutottak be a döntőbe.
A nap másik "elődöntőjében" a Fehérvár KC és a Siófok csapott össze egymással, s a szoros csatából ezúttal a fehérváriak kerültek ki győztesen, így ők kerültek be a délutáni fináléba (26-23). A Kohász fiataljai a bronzmeccsen vigasztalódhattak, s itt már nem is hibáztak, támadásban és védekezésben is jól teljesítve arattak 34-22-es győzelmet a Siófok ellen úgy, hogy már az első félidő után 22-9-re vezettek. A finálé ennél azért szorosabb meccset hozott, de a fehérváriak itt sem hibáztak, már az első játékrész után négy góllal vezettek, s előnyüket a találkozó végéig megtartva győzték le 28-24-re az Érd gárdáját, így ők vihették haza az első helyezésért járó kupát.
Az ifjúsági kézilabda torna eredményei:
DKKA – Érd 24-26 (14-12)
Fehérvár KC – Siófok 26-23 (12-10)
DKKA – Siófok 34-22 (22-9) – bronzmérkőzés
Fehérvár KC – Érd 28-24 (14-10) – döntő
A végeredmény: 1. Fehérvár KC, 2. Érd, 3. DKKA, 4. Siófok.
További hírek
Két iksz az utánpótlásnál
2013. szep. 20. #DKKA utánpótlásNem csak felnőtt együttesünk, hanem az ifjúsági és a junior csapat is a Ferencváros ellen játszott a hétközi bajnoki fordulóban. Utánpótlás gárdáink végig kiegyenlített, nagy csatát vívtak a zöld-fehérekkel, s mindkét alkalommal megosztoztak a pontokon vetélytársukkal.
Csodás Fradi-verés
2013. szep. 18.Parádés diadallal folytatta hazai győzelmi sorozatát a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese: Ferlingék egy küzdelmes és fordulatos meccsen a Ferencváros gárdáját győzték le 28-26 arányban a sportcsarnokban ma este egy kiváló mérkőzésen.
Adjunk bele mindent
2013. szep. 17.Rendkívül nehéz mérkőzés vár holnap este együttesünkre, mely hat órától az idei szezonban még hibátlanul teljesítő, többek közt a BL-győztes Győrt is legyőző Ferencváros gárdáját látja vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.
Szoros vereség Debrecenben
2013. szep. 13.Az első félidőben elveszítette karmesterét, a másodikban ráadásul tetemes hátrányba került, ám hiába hajrázott kiválóan, végül 28-27-es vereséget szenvedett csapatunk Debrecenben a bajnokság ma esti fordulójában.
MKSZ: Boki is az elnökségben!
2013. szep. 13.Remek hírről számolhatunk be együttesünk szurkolóinak, s minden dunaújvárosi sportbarátnak, ugynais az MKSZ ma délelőtti rendkívüli közgyűlésén csapatunk szakmai igazgatóját, Radulovics Bojanát is beválaszották a szövetség elnökségének tagjai közé.