„ACÉL A SZÍV!”
Bronz az ifiknél
Harmadik helyen végzett akadémiánk ifjúsági leány kézilabda együttese a Dunaújvárosi Sportcsarnokban megrendezett négycsapatos felkészülési tornán.
Négycsapatos utánpótlás tornát rendezett ma akadémiánk, mely ezúttal az ifjúsági csapatok számára írt ki egy, a felkészülést is segítő viadalt. Az egész napos megméretésen a mieinken kívül az Érd, a Fehérvár KC, valamint a Siófok hasonló korosztályú együttesei vettek részt. A nap első mérkőzését a DKKA ifjúsági együttese játszotta az Érd ellen, s ugyan Meggyes Rita tanítványai az első félidőben még két góllal jobban álltak ellenfelüknél, a térfélcserét követően az érdiek játszottak jobban, s végül 26-24-es sikert aratva jutottak be a döntőbe.
A nap másik "elődöntőjében" a Fehérvár KC és a Siófok csapott össze egymással, s a szoros csatából ezúttal a fehérváriak kerültek ki győztesen, így ők kerültek be a délutáni fináléba (26-23). A Kohász fiataljai a bronzmeccsen vigasztalódhattak, s itt már nem is hibáztak, támadásban és védekezésben is jól teljesítve arattak 34-22-es győzelmet a Siófok ellen úgy, hogy már az első félidő után 22-9-re vezettek. A finálé ennél azért szorosabb meccset hozott, de a fehérváriak itt sem hibáztak, már az első játékrész után négy góllal vezettek, s előnyüket a találkozó végéig megtartva győzték le 28-24-re az Érd gárdáját, így ők vihették haza az első helyezésért járó kupát.
Az ifjúsági kézilabda torna eredményei:
DKKA – Érd 24-26 (14-12)
Fehérvár KC – Siófok 26-23 (12-10)
DKKA – Siófok 34-22 (22-9) – bronzmérkőzés
Fehérvár KC – Érd 28-24 (14-10) – döntő
A végeredmény: 1. Fehérvár KC, 2. Érd, 3. DKKA, 4. Siófok.
További hírek
Elsőre jó volt
2013. júl. 30.Kiélezett, szoros és rendkívül hasznos edzőmérkőzést játszott együttesünk a bajnoki bronzérmes Érd gárdájával ma délután a sportcsarnokban. A végeredmény döntetlen lett, s Mátéfi Eszter vezetőedző maximálisan elégedett volt a látottakkal, valamint játékosai teljesítményével.
Elkészült a nyári program
2013. júl. 30.Az Érd elleni találkozóval kezdi meg a felkészülési meccsek sorát felnőtt együttesünk ma délután a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. Ferlingékre több igen komoly megméretés is vár azonban még a bajnoki rajtig, most ezeket gyűjtöttük össze egy csokorba kedves szurkolóinknak.
Új lendület - de előtte egy kis visszatekintés
2013. júl. 27. #DKKA utánpótlásA legfiatalabbak kivételével valamennyi korosztályos csapatunk megkezdte a munkát, sőt, a lányok már túl is vannak az első izomláz okozta fájdalmakon. Rövidesen részletes névsorokkal és menetrenddel is jelentkezünk, de előtte egy kis nosztalgia: megtartottuk az akadémia első nyári táborát.
Bajnoki évadzárás a kézilabda akadémián
2013. jún. 02.Május 29-én megtartotta fennállásának második szezonzáró ünnepségét a Kohász Kézilabda Akadémia. Értékelés, jutalmazás és egy kis búcsúkönny is belefért a jó hangulatú estébe. Szép volt lányok, jöhet a megérdemelt pihenés!
Mosolygós szezonzáró sajtótájékoztató
2013. máj. 30.Közeledik a bajnoki évad vége, összegzések és a jövő tervezése a fő téma az akadémia háza táján. Örömteli bejelentésekkel állt a közvélemény elé a vezetés, és régi/új arcok is bemutatkoztak a sajtó munkatársainak.