„ACÉL A SZÍV!”
Bronz az ifiknél
Harmadik helyen végzett akadémiánk ifjúsági leány kézilabda együttese a Dunaújvárosi Sportcsarnokban megrendezett négycsapatos felkészülési tornán.
Négycsapatos utánpótlás tornát rendezett ma akadémiánk, mely ezúttal az ifjúsági csapatok számára írt ki egy, a felkészülést is segítő viadalt. Az egész napos megméretésen a mieinken kívül az Érd, a Fehérvár KC, valamint a Siófok hasonló korosztályú együttesei vettek részt. A nap első mérkőzését a DKKA ifjúsági együttese játszotta az Érd ellen, s ugyan Meggyes Rita tanítványai az első félidőben még két góllal jobban álltak ellenfelüknél, a térfélcserét követően az érdiek játszottak jobban, s végül 26-24-es sikert aratva jutottak be a döntőbe.
A nap másik "elődöntőjében" a Fehérvár KC és a Siófok csapott össze egymással, s a szoros csatából ezúttal a fehérváriak kerültek ki győztesen, így ők kerültek be a délutáni fináléba (26-23). A Kohász fiataljai a bronzmeccsen vigasztalódhattak, s itt már nem is hibáztak, támadásban és védekezésben is jól teljesítve arattak 34-22-es győzelmet a Siófok ellen úgy, hogy már az első félidő után 22-9-re vezettek. A finálé ennél azért szorosabb meccset hozott, de a fehérváriak itt sem hibáztak, már az első játékrész után négy góllal vezettek, s előnyüket a találkozó végéig megtartva győzték le 28-24-re az Érd gárdáját, így ők vihették haza az első helyezésért járó kupát.
Az ifjúsági kézilabda torna eredményei:
DKKA – Érd 24-26 (14-12)
Fehérvár KC – Siófok 26-23 (12-10)
DKKA – Siófok 34-22 (22-9) – bronzmérkőzés
Fehérvár KC – Érd 28-24 (14-10) – döntő
A végeredmény: 1. Fehérvár KC, 2. Érd, 3. DKKA, 4. Siófok.
További hírek
Nyári kézilabda tábor
2013. ápr. 12. #DKKA utánpótlásA Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia nyári tábort szervez Radulovics Bojana és Mátéfi Eszter szakmai irányításával
Kapaszkodik felfele NB II-es csapatunk: már csak egy ugrásnyira a dobogó
2013. ápr. 10.Igazi négypontos rangadóra utazott az NB II-ben is vitézkedő junior csapatunk Dabasra. A vendégsiker helycserét jelenthetett a tabellán, amit sikerült is elérni a lányoknak.
Boki kivételes pályafutásának újabb, szép elismerése
2013. ápr. 10.Fair play Életmű díjat vehetett át ma Radulovics Bojana, akadémiánk szakmai vezetője. Következzen a MOB hivatalos közleménye az eseményről, és Galériánkban néhány exkluzív fotó. Méltó helyre került...
Erima U13 országos elődöntő - vissza a térképre
2013. ápr. 08. #DKKA utánpótlásA Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia létrehozásának egyik célja volt, hogy városunk ismét rangot vívjon ki magának a magyar kézilabda sportban, és ennek megfelelően, mint képzési központ, rangos viadalok házigazdája legyen. Az első lépéseket ezen a vonalon is megtettük: szerdán egy országos elődöntő helyszíne lesz a városi sportcsarnok.
Vereség - de egészen más szájízzel...
2013. ápr. 08.Megkezdődött a rájátszás a női NB I-ben, és amíg "fent" és "lent" kiélezett küzdelem várható a végső helyezésekért, bent maradásért, addig a középház csendes nyugalmában csordogálnak a mérkőzések. A Fehérvár bizonyára csalódott, hiszen az összeesküvés-elmélet gyártók a Fradi - Érd találkozót jelölik meg "bűnbak"-nak a reménybeli felsőház elmaradásáért (tény: a Fehérvár kétszer legyőzte az érdieket), míg a mi csapatunk (és ezt még sokszor el fogjuk mondani) bravúrosan vívta ki az alapszakasz 8. helyét. A Veszprém és a Kiskunhalas is a helyén van, innentől kezdve felszabadult játékot, jó mérkőzéseket és már a jövő építését várjuk a hátralévő találkozóktól. Szombaton ezt láttuk, és egy kicsit megbocsátottunk...