„ACÉL A SZÍV!”
Készül az utánpótlás is
Három felkészülési tornát is rendez akadémiánk az utánpótlás számára a közeljövőben. Az ifik és a juniorok a városi sportcsarnokban, míg a serdülők a főiskola sportcsarnokában lépnek pályára a jövő héten.
Nem csak felnőtt együttesünk, hanem utánpótlás csapataink is gőzerővel készülnek az új szezon kihívásaira, s ezt nem csak a napi kemény edzéseken, hanem felkészülési találkozókon, tornákon is igyekeznek bizonyítani fiataljaink. Akadémiánk a közeljövőben három rangosnak ígérkező tornát is rendez: augusztus 26-án az ifjúságiak, 27-én a serdülők, míg 29-én a juniorok méretik meg magukat.
Az ificsapatok számára kiírt viadalra a Dunaújvárosi Sportcsarnokban kerül majd sor, ahol a mieinken kívül a Fehérvár KC, az Érd, valamint a Siófok csapatai vesznek részt. A találkozók 2x25 percig tartanak, s a versenykiírás szerint minden résztvevőre két-két mérkőzés vár a délelőtt fél tizenegytől délután öt óráig.
Serdülőink egy nappal később augusztus 27-én lépnek pályára, méghozzá a főiskola sportcsarnokában, ahol az Érd, a Siófok és a Fehérvár KC hasonló korosztályú együttesei ellen kell megküzdenie akadémiánk első és második számú együttesének. A sűrű program miatt itt 2x20 percben szabták meg a játékidőt a szervezők, a torna fél tízkor kezdődik, s várhatóan délután öt óra körül ér majd véget.
Augusztus 29-én már juniorjainkon lesz a sor, akik szintén hazai környezetben, a Dunaújvárosi Sportcsarnokban méretik meg magukat. György László csapatának ellenfelei a Kecskemét, a Mohács és a Kozármisleny együttesei lesznek a délelőtt fél tízkor kezdődő megméretésen, melyen – a serdülők és az ifjúságiak tornájához hasonlóan – a dobogós együttesek mellett a legjobb játékost, a legjobb kapust, valamint a gólkirálynőt is díjazzák a szakemberek.
Az ifjúsági torna menetrendje
Augusztus 26. Dunaújvárosi Sportcsarnok
10:30 DKKA – Érd
12:00 Siófok KC Galerius Fürdő – Fehérvár KC
14:30 Az első és második mérkőzés vesztese
16:00 Az első és második mérkőzés győztesei
A serdülő torna menetendje
Augusztus 27. Dunaújvárosi Főiskola Sportcsarnok
09:30 DKKA I. – Siófok KC.
10:15 Érd - FKC
11:00 Siófok KC – DKKA II.
11:45 FKC – DKKA I.
12:30 DKKA II. - Érd
13:15 FKC – Siófok KC
14:00 DKKA I. – DKKA II.
14:45 Siófok KC - Érd
15:30 DKKA II. – FKC
16:15 Érd – DKKA I.
A junior torna menetrendje
Augusztus 29. Dunaújvárosi Sportcsarnok
09:30 DKKA – Kecskemét NKSE
11:00 Kozármisleny SE – Mohácsi TE
14:30 Az első és második mérkőzés vesztese
16:00 Az első és második mérkőzés győztesei
További hírek
A Vácot is meglepnénk az évzárón
2022. dec. 22.Nagyon kemény hatvan perc vár akadémiánk felnőtt együttesére a Vác elleni évzáró bajnokin, ma este hat órától.
A védekezés lehet a kulcs
2022. dec. 17.A Siófok ellen folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese a Dunaújvárosi Sportcsarnokban, vasárnap délután öt órától.
Vissza a csarnokba!
2022. dec. 13.VÁLTOZÁS! Mégis Dunaújvárosban fogadjuk a Siófok csapatát vasárnap.
Bátor játék és magabiztos győzelem
2022. dec. 07.Szépen hajrázott a hazai csapat, de a második felvonásban hatékonyabban játszó akadémistáink 32-29-es győzelemmel hozták el a két pontot az Érd Arénából!