„ACÉL A SZÍV!”
Most az Érd örülhetett
Az Érd serdülőinek győzelmével ért véget a ma megrendezett utánpótlás kézilabda torna. Akadémiánk csapatai a dobogó második és harmadik helyén végeztek.
A szerdai ifjúsági torna után a serdülők számára rendezett ma ötcsapatos felkészülési tornát akadémiánk. A főiskola sportcsarnokában megtartott viadalon két együttesünk mellett a Fehérvár KC, az Érd és a Siófok csapatai vettek részt. Az egész napos tornán 2x20 perces mérkőzéseket játszottak a résztvevő együttesek, akik közül a végül az Érd együttese végzett az élen, miután a döntőnek is beillő utolsó találkozón 22-20-ra legyőzték a DKKA első számú, s addig hibátlan serdülő csapatát. A torna második helyét akadémiánk első csapata szerezte meg, míg a képzeletbeli dobogó harmadik fokára a DKKA második számú serdülő csapata állhatott.
Ahogy az ilyenkor lenni szokott, az eredményhirdetésnél nem csak a csapatokat, hanem a kiemelkedően teljesítő játékosokat is díjazták a szervezők: a torna legjobb játékosának a siófoki Takács Esztert, a legjobb kapusnak az érdi Németh Zsófiát választották a szakemberek, míg a gólkirálynőnek járó elismerést a DKKA második csapatát erősítő, Husti Hanna vehette át.
Eredmények
DKKA I. – Siófok KC 29-22 (11-11)
Érd – FKC 23-18 (10-7)
Siófok KC – DKKA II. 16-26 (10-12)
FKC – DKKA I. 19-25 (10-13)
DKKA II. – Érd 18-19 (8-10)
FKC – Siófok KC 19-19 (3-8)
DKKA I. – DKKA II. 30-26 (15-11)
Siófok KC – Érd 19-19 (7-10)
DKKA II. – FKC 23-20 (13-12)
Érd – DKKA I. 22-20 (11-11)
Végeredmény: 1. Érd, 2. DKKA I., 3. DKKA 2., 4. Siófok, 5. Fehérvár KC.
Főoldali kép forrása: Dunaújváros Online
További hírek
Végül biztos győzelem
2018. nov. 20. #DKKA utánpótlásAz első félidőben még akadozott a gépezet, ám a fordulás után feljavult harmadik számú ifjúsági csapatunk, mely nyolcgólos sikert aratott Lentiben.
Búcsú győzelemmel
2018. nov. 18.Fordulatos meccsen, nagy csatában aratott egygólos győzelmet akadémiánk felnőtt együttese a Super Amara Bera Bera otthonában.
Önkéntes véradás sportolók részvételével
2018. nov. 17.A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia önkéntes véradást hirdet sportolók számára.
A győzelem az elsődleges
2018. nov. 17.Magának és az érte szorítóknak is bizonyítani szeretne akadémiánk felnőtt együttese a Super Amara Bera Bera elleni EHF Kupa visszavágón.
Remek győzelem és továbbjutás
2018. nov. 14.Óriásit küzdve, az ellenfél hibáit kihasználva aratott 27-22-es győzelmet együttesünk a Siófok ellen, s ezzel bejutott a Magyar Kupa ötödik fordulójába.
2015-16 EHF Kupagyőztes




