„ACÉL A SZÍV!”
Most az Érd örülhetett
Az Érd serdülőinek győzelmével ért véget a ma megrendezett utánpótlás kézilabda torna. Akadémiánk csapatai a dobogó második és harmadik helyén végeztek.
A szerdai ifjúsági torna után a serdülők számára rendezett ma ötcsapatos felkészülési tornát akadémiánk. A főiskola sportcsarnokában megtartott viadalon két együttesünk mellett a Fehérvár KC, az Érd és a Siófok csapatai vettek részt. Az egész napos tornán 2x20 perces mérkőzéseket játszottak a résztvevő együttesek, akik közül a végül az Érd együttese végzett az élen, miután a döntőnek is beillő utolsó találkozón 22-20-ra legyőzték a DKKA első számú, s addig hibátlan serdülő csapatát. A torna második helyét akadémiánk első csapata szerezte meg, míg a képzeletbeli dobogó harmadik fokára a DKKA második számú serdülő csapata állhatott.
Ahogy az ilyenkor lenni szokott, az eredményhirdetésnél nem csak a csapatokat, hanem a kiemelkedően teljesítő játékosokat is díjazták a szervezők: a torna legjobb játékosának a siófoki Takács Esztert, a legjobb kapusnak az érdi Németh Zsófiát választották a szakemberek, míg a gólkirálynőnek járó elismerést a DKKA második csapatát erősítő, Husti Hanna vehette át.
Eredmények
DKKA I. – Siófok KC 29-22 (11-11)
Érd – FKC 23-18 (10-7)
Siófok KC – DKKA II. 16-26 (10-12)
FKC – DKKA I. 19-25 (10-13)
DKKA II. – Érd 18-19 (8-10)
FKC – Siófok KC 19-19 (3-8)
DKKA I. – DKKA II. 30-26 (15-11)
Siófok KC – Érd 19-19 (7-10)
DKKA II. – FKC 23-20 (13-12)
Érd – DKKA I. 22-20 (11-11)
Végeredmény: 1. Érd, 2. DKKA I., 3. DKKA 2., 4. Siófok, 5. Fehérvár KC.
Főoldali kép forrása: Dunaújváros Online
További hírek
Két siker az Erima bajnokságban
2018. máj. 02. #DKKA utánpótlásAz Országos Serdülő Bajnokságban szoros meccsen kaptak ki fiataljaink, míg az Erima Bajnokságban két szép sikernek örülhettünk.
Kisvárdáról is elhoztuk a két pontot!
2018. ápr. 29.Óriási csatában aratott egygólos, 24-23-as győzelmet együtteüsnk a Kisvárda elleni bajnoki találkozón.
Kisvárdára látogatunk
2018. ápr. 28.Idegenben, a Kisvárda elleni mérkőzésen gyarapíthatja bajnoki pontjai számát felnőtt együttesünk vasárnap este hat órától.
Ferenczy Fruzsina visszatér Dunaújvárosba
2018. ápr. 27.Újabb fiatal, volt dunaújvárosi játékos tér vissza akadémiánk felnőtt együtteséhez.
Ferenczy Fruzsina visszatér Dunaújvárosba
2018. ápr. 27.Újabb fiatal, volt dunaújvárosi játékos tér vissza akadémiánk felnőtt együtteséhez.
2015-16 EHF Kupagyőztes




