„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Tornagyőztes juniorok

DKKA utánpótlás
2015. aug. 29.
  • Facebook

Akadémiánk junior együttese nyerte meg a városi sportcsarnokban megrendezett háromcsapatos felkészülési tornát.

Az ifjúságiak és a serdülők után ma a juniorok számára rendezett felkészülési tornát akadémiánk. A délután fél háromig tartó viadalon a DKKA együttesén kívül a Mohács, valamint a Kozármisleny csapatai vettek részt, s a versenykiírás szerint körmérkőzéses rendszerben döntöttek a résztvevők a végső helyezések sorsáról. György László együttese már a nyitómeccsen nagyot lépett a torna megnyerése felé, hiszen 15-11-es első félidő után 28-18-ra legyőzte a Mohács gárdáját.

A nap második mérkőzését szintén a mieink játszották, ám ezúttal már a Kozármisleny együttesével, s itt már jóval nagyobb küzdelmet vívtak György László tanítványai, akik végül 23-22-re megnyerték a kiélezett összecsapást. Ezzel együtt az is eldőlt, hogy a DKKA juniorjai nyerték a viadalt, második helyen a Kozármisleny, míg a harmadikon a Mohács együttese végzett. Az egyéni díjak odaítélésénél is örülhettek a dunaújvárosi fiatalok, ugyanis a torna legjobb védőjátékosának Berta Biankát választották a szakemberek.

A junior torna végeredménye: 1. DKKA, 2. Kozármisleny SE, 3. Mohácsi TE

További hírek

Irány Debrecen!

Irány Debrecen!

2023. szep. 19.

Debrecenben, az idei szezonban még hibátlan Loki otthonában folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt csapata, szerdán délután.

Victory in the capital

Végül biztos siker a fővárosban

2023. szep. 16.

Második félidei jó játékának köszönhetően aratott magabiztos, hatgólos győzelmet a Vasas otthonában akadémiánk felnőtt csapata.

Az újonchoz látogatunk

Az újonchoz látogatunk

2023. szep. 15.

A bajnokságot egy győzelemmel és egy vereséggel kezdő Vasas otthonában folytatja az NB I küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese, szombaton este hat órától.

Remek siker a megyei rivális ellen

Remek siker a megyei rivális ellen

2023. szep. 10.

Egy ideig úgy tűnt, sima lesz, végül mégis nagyon meg kellett küzdenie kézilabdázóinknak a két pontért az Alba Fehérvár KC elleni hazai bajnokin.

Megyei rangadó előtt a Kohász

Megyei rangadó előtt a Kohász

2023. szep. 09.

Tanulna a Ferencváros ellen elkövetett hibákból, s az Alba FKC ellen már megszerezné első győzelmét a bajnokságban a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapata.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat