„ACÉL A SZÍV!”
Kiütéses győzelmek a gyerekeknél
A DAC és az FKC csapatai ellen is fölényesen nyert gyermek együttesünk az Erima Bajnokság vasárnapi nyitófordulójában.
A hétvégén megkezdődött az Erima Gyermekbajnokság 2015/2016-os idénye Székesfehérváron. A nyitányon természetesen U13-as együttesünk is részt vett, s nagyon szép eredményeket ért el a hétcsapatos sorozat első játéknapján. A 2002 után született lányok ugyanis előbb a DAC, majd az FKC IV. csapata ellen léptek pályára, s előbbit 29-15-re, míg utóbbit még simábban, 33-8-ra verték, így két magabiztos győzelemmel kezdték a szezont.
Érthetően elégedett is volt játékosai teljesítményével Takács Józsefné edző, aki a következő fordulókban azért már keményebb csatákra számít.
"Ezúttal gyengébb játékerőt képviselő csapatokkal találkoztunk, de a lányok ettől függetlenül is nagy odafigyeléssel próbáltak koncentrálni a feladatra, s a mérkőzések előtt megbeszélteket betartva, biztosan hoztuk el a két-két pontot. A következő fordulókban komolyabb csapatok várnak ránk, de ott is szeretnénk megmutatni, hogy a mostani játékunk nem volt véletlen." – értékelt gyermek együttesünk szakvezetője.
Az Erima Gyermekbajnokság első fordulójának eredményei
DKKA – DAC 29–15 (16-6)
DKKA – FKC IV. 33–8 (17-4)
A csapat tagjai és góljaik száma:
2002-es születésű lányok: Hetyei Kincső (10), Tancsa Kitti (2), Wenszky Dorka (8), Somogyi Anna (7), Matucza Gabriella (10), Jilling Linett (3), Di Maio Dóra (kapus).
2003-as születésű lányok: Fülöp Fanni (kapus), Slett Enikő (1), Gál Borbála (3), Jánosházi Mónika (12), Rőder Adél, Kátai Edina (1), Keresztes Elizabet (5), Farkas Kitti.
További hírek
A sereghajtóhoz látogatunk
2022. feb. 12.Kőkemény hatvan perc vár akadémiánk felnőtt együttesére a Szombathely elleni vasárnapi összecsapáson.
Ketten is a válogatottban
2022. feb. 09. #DKKA utánpótlásMatucza Gabriella élete első meghívóját kapta a junior válogatott összetartására.
Az első lépést már megtették
2022. feb. 06. #DKKA utánpótlásAkadémiánk megtartotta a szezonban második, az idei évben első kiválasztóját a 2006-2009-es korosztály számára.
Hlogyik Petra kölcsönben folytatja
2022. feb. 04.Fiatal hálóőrünk a szezon végéig az MTK-nál játszik.
Nem borult a papírforma
2022. feb. 02.Remekül küzdött, de a félidők véghajrájában sokat hibázott, így végül 36-26-os vereséget szenvedett a listavezető Győr elleni hazai mérkőzésen akadémiánk felnőtt csapata.