„ACÉL A SZÍV!”
Könnyed győzelem az NB I/B-ben
Magabiztos, 30-18-as győzelmet aratott NB I/B-s együttesünk a Haladás-Érd elleni felnőtt bajnoki találkozón.
A tavalyi szezon egyik legfontosabb feladata az volt akadémiánk számára, hogy a junior csapat megnyerje az NB II-es felnőtt bajnokságot, s egy osztállyal feljebb lépjen. Ezt könnyedén el is érte együttesünk, mely vasárnap délután már az NB I/B bajnoki rajtjára készült, méghozzá a Haladás-Érd csapata ellen.
György László tanítványai természetesen győzelemmel szerették volna kezdeni az új, már lényegesen komolyabb kihívást jelentő szezont, ám a vendégek sem adták olcsón magukat, s a mérkőzés első tíz percében igyekeztek minél szorosabban tapadni fiataljainkra. Ahogy levetkőzte kezdeti idegességét a Kohász, szépen lassan elkezdte építgetni előnyét, előbb kettő, majd három góllal léptek meg ellenfelüktől akadémistáink, akik egy-egy hibájuk ellenére is tartották a két gárda közti különbséget (9-6). A félidő hajrájára már fáradni látszott a vendégcsapat, így az utolsó percekben még nyilvánvalóbbá vált a mieink fölénye, s a szünethez érve már 15-10-es vezetést mutatott a sportcsarnok eredményjelzője.
A térfélcserét követően hamar eldöntötte a pontok sorsát együttesünk, mely hatpercnyi játékot követően már 20-11-re vezetett, s innen már nem volt visszaút az egyébként továbbra is derekasan küzdő vendégeknek. György László minden játékosának lehetőséget adott a bizonyításra, s a lányok éltek is a lehetőséggel, hiszen a véghajrában könnyedén növelték tovább előnyüket, s végül nagyon sima, 30-18-as győzelemmel örvendeztették meg az értük szurkolókat.
DKKA – Haladás-Érd 30-18 (15-10)
Gólszerzőink: Nick 6, Termány 5, Klujber 5, Molnár 3, Berta 3, Ulmann 3, Grosch 2, Fodor 2, Iván 1.
További hírek
NB II-es bajnok az ificsapat!
2018. ápr. 17. #DKKA utánpótlásLegnagyobb riválisának otthonában aratott négygólos győzelmet, s ezzel matematikailag bebiztosította első helyét az NB II-es felnőtt pontvadászatban akadémiánk U21-es csapata.
Felemás vasárnap
2018. ápr. 17. #DKKA utánpótlásHárom győzelemmel és három vereséggel zárták U11-es csapataink a korosztályos bajnokság vasárnapi fordulóját.
Vereség nagy csatában!
2018. ápr. 14.A hajráig nyílt volt a rangadó, ám végül egygólos, 28-27-es vereséget szenvedett felnőtt együttesünk az Érd otthonában.
Teher nélkül
2018. ápr. 13.A tabella harmadik helyén álló Érd otthonába látogat akadémiánk felnőtt együttese szombaton este hat órától.
Udvariatlan vendégek
2018. ápr. 07.Elrontotta a hazaiak ünnepét együttesünk, mely két ponttal távozott az újonnan átadott siófoki Kiss Szilárd Sportcsarnokból.