„ACÉL A SZÍV!”
Könnyed győzelem az NB I/B-ben
Magabiztos, 30-18-as győzelmet aratott NB I/B-s együttesünk a Haladás-Érd elleni felnőtt bajnoki találkozón.
A tavalyi szezon egyik legfontosabb feladata az volt akadémiánk számára, hogy a junior csapat megnyerje az NB II-es felnőtt bajnokságot, s egy osztállyal feljebb lépjen. Ezt könnyedén el is érte együttesünk, mely vasárnap délután már az NB I/B bajnoki rajtjára készült, méghozzá a Haladás-Érd csapata ellen.
György László tanítványai természetesen győzelemmel szerették volna kezdeni az új, már lényegesen komolyabb kihívást jelentő szezont, ám a vendégek sem adták olcsón magukat, s a mérkőzés első tíz percében igyekeztek minél szorosabban tapadni fiataljainkra. Ahogy levetkőzte kezdeti idegességét a Kohász, szépen lassan elkezdte építgetni előnyét, előbb kettő, majd három góllal léptek meg ellenfelüktől akadémistáink, akik egy-egy hibájuk ellenére is tartották a két gárda közti különbséget (9-6). A félidő hajrájára már fáradni látszott a vendégcsapat, így az utolsó percekben még nyilvánvalóbbá vált a mieink fölénye, s a szünethez érve már 15-10-es vezetést mutatott a sportcsarnok eredményjelzője.
A térfélcserét követően hamar eldöntötte a pontok sorsát együttesünk, mely hatpercnyi játékot követően már 20-11-re vezetett, s innen már nem volt visszaút az egyébként továbbra is derekasan küzdő vendégeknek. György László minden játékosának lehetőséget adott a bizonyításra, s a lányok éltek is a lehetőséggel, hiszen a véghajrában könnyedén növelték tovább előnyüket, s végül nagyon sima, 30-18-as győzelemmel örvendeztették meg az értük szurkolókat.
DKKA – Haladás-Érd 30-18 (15-10)
Gólszerzőink: Nick 6, Termány 5, Klujber 5, Molnár 3, Berta 3, Ulmann 3, Grosch 2, Fodor 2, Iván 1.
További hírek
DKKA-flashmob a mozi előtt
2016. szep. 13.Flashmob és fotózkodás a Dózsa mozi előtt. Gyertek ti is!
Kudor Kitti és Karnik Szabina is kidőlt
2016. szep. 13.Kudot Kittire legalább két hónapig, míg Karnik Szabinára körülbelül egy hónapig nem számíthat felnőtt együttesünk.
Nem volt esély a bajnok ellen
2016. szep. 07.Ugyan húsz percig jól tartotta magát, végül sima, 38-20-as vereséget szenvedett csapatunk az ETO otthonában.
NBI/B-s felnőtt tornát szervezett a DKKA.
2016. szep. 06. #DKKA utánpótlásA felkészülés harmadik hétvégéjén 4 csapatos NBI/B-s felnőtt tornát szervezett a DKKA.
ifjúsági felkészülési tornának adott otthont a dunaújvárosi sportcsarnok
2016. szep. 06. #DKKA utánpótlásAugusztus 19.-én pénteken 4 csapatos ifjúsági felkészülési tornának adott otthont a dunaújvárosi sportcsarnok.