„ACÉL A SZÍV!”
Könnyed győzelem az NB I/B-ben
Magabiztos, 30-18-as győzelmet aratott NB I/B-s együttesünk a Haladás-Érd elleni felnőtt bajnoki találkozón.
A tavalyi szezon egyik legfontosabb feladata az volt akadémiánk számára, hogy a junior csapat megnyerje az NB II-es felnőtt bajnokságot, s egy osztállyal feljebb lépjen. Ezt könnyedén el is érte együttesünk, mely vasárnap délután már az NB I/B bajnoki rajtjára készült, méghozzá a Haladás-Érd csapata ellen.
György László tanítványai természetesen győzelemmel szerették volna kezdeni az új, már lényegesen komolyabb kihívást jelentő szezont, ám a vendégek sem adták olcsón magukat, s a mérkőzés első tíz percében igyekeztek minél szorosabban tapadni fiataljainkra. Ahogy levetkőzte kezdeti idegességét a Kohász, szépen lassan elkezdte építgetni előnyét, előbb kettő, majd három góllal léptek meg ellenfelüktől akadémistáink, akik egy-egy hibájuk ellenére is tartották a két gárda közti különbséget (9-6). A félidő hajrájára már fáradni látszott a vendégcsapat, így az utolsó percekben még nyilvánvalóbbá vált a mieink fölénye, s a szünethez érve már 15-10-es vezetést mutatott a sportcsarnok eredményjelzője.
A térfélcserét követően hamar eldöntötte a pontok sorsát együttesünk, mely hatpercnyi játékot követően már 20-11-re vezetett, s innen már nem volt visszaút az egyébként továbbra is derekasan küzdő vendégeknek. György László minden játékosának lehetőséget adott a bizonyításra, s a lányok éltek is a lehetőséggel, hiszen a véghajrában könnyedén növelték tovább előnyüket, s végül nagyon sima, 30-18-as győzelemmel örvendeztették meg az értük szurkolókat.
DKKA – Haladás-Érd 30-18 (15-10)
Gólszerzőink: Nick 6, Termány 5, Klujber 5, Molnár 3, Berta 3, Ulmann 3, Grosch 2, Fodor 2, Iván 1.
További hírek
Csapatunk nyári programja
2016. júl. 21.Két külföldi edzőtábor, több felkészülési mérkőzés, s nagyon kemény fizikai munka vár csapatunkra a nyári felkészülés ideje alatt.
Karnik Szabina mindenkinek bizonyítana
2016. júl. 21.Nagy reményekkel igazolt Dunaújváros, s eredményes, jó játékra törekszik együttesünk új jobbátlövője, Karnik szabina.
A DKKA Lány Kézilabda Bajnokság Versenykiírása 2016-2017. év
2016. júl. 20. #DKKA utánpótlásA DKKA Lány Kézilabda Bajnokság Versenykiírása
2016-2017. év
Kudor Kitti vezérszerepre készül
2016. júl. 19.A nemzetközi kupaszereplés lehetősége is vonzotta Dunaújvárosba Kudor Kittit, aki bizonytani akar, s egyértelműen csapatunk vezére szeretne lenni a 2016/2017-es szezonban.
Könnyed siker a nyitányon
2016. júl. 19. #DKKA utánpótlásKiütéses, 44-17-es győzelmet aratott Kína ellen a pozsonyi világbajnokság első csoportmérkőzésén a magyar ifjúsági leány kézilabda válogatott.