„ACÉL A SZÍV!”
Sima győzelem a junioroknál
Junior együttesünk hétgólos félidei vezetés után végül 34-31-re legyőzte a Ferencváros együttesét a bajnokság ötödik fordulójában.
Ahogy a felnőttek, úgy junior együttesünk is a Ferencváros elleni mérkőzéssel folytatta a korosztályos bajnoki küzdelmeket. György László tanítványai kiválóan kezdték az összecsapást, támadásban és védekezésben is vetélytársuk fölé nőttek, így teljesen megérdemelten vonulhattak 18-11-es vezetéssel a félidei pihenőre. A második felvonásban azonban visszaesett a mieink teljesítménye, s ezt kihasználva fel tudott zárkózni a Fradi, de az előnyből három gól azért megmaradt, így mi örülhettünk a 34-31-es sikernek. Melynek köszönhetően juniorjaink feljöttek a tabella második helyére, egy pontra megközelítve a most legyőzött, s egy mérkőzéssel többet játszó Ferencváros együttesét.
György László edző így értékelte az összecsapást.
- Koncentráltan kezdte a csapatunk a mérkőzést. Támadásban a fegyelmezett játéknak köszönhetően sikerült szép gólokat lőnünk. Védekezésünk agresszívan és hatékonyan működött. Ennek köszönhetően a félidő derekára már 12-5-re vezettünk. Továbbra is nagyszerűen küzdöttek a lányok a támadásban látványos gólokat sikerült szerezniük. A védekezésünk a kezdéshez képest még acélosabbá vált. Ennek eredményeképpen jelentős előnnyel vonulhatott csapatunk pihenőre. A következő játékrészben kissé akadozott a támadó játékunk, pontatlanabbá váltak a lövéseink és átadásaink. Ezt az ellenfél kegyetlenül kihasználta és három gólra zárkózott fel. A győzelmünk nem forgott veszélybe, mert az időkérés után rendezni tudtuk a sorainkat és háromgólos, 34-31-es győzelemmel tudtuk zárni a mérkőzést.
DKKA – FTC 34-31 (18-11)
Gólszerzőink: Udvardi Laura 2, Iván Emese 5, Fodor Noémi 4, Berta Bianka 2, Ulmann Bernadett 4, Molnár Beatrix 1, Kovács Krisztina 4,, Klujber Katrin 3, Ferenczy Fruzsina 10.
További hírek
Nem várt, súlyos vereség
2021. szep. 25.Nagyon idegesen, sok hibával játszva szenvedett sima, 33-23-as vereséget akadémiánk felnőtt együttese a Vác elleni hazai bajnokin.
Folytatnák a jó sorozatot!
2021. szep. 24.A két pont megszerzésének reményében fogadja akadémiánk felnőtt együttese a Vác gárdáját az NB I-es bajnokság szombat délutáni fordulójában.
Dupla győzelem a Kozármisleny ellen
2021. szep. 23. #DKKA utánpótlásSerdülő és ifjúsági csapatunk is itthon tartotta a pontokat szerdán.
Rajt-cél győzelem Budaörsön
2021. szep. 18.Magabiztos, 31-19-es sikert aratott akadémiánk felnőtt együttese a Budaörs otthonában az NB I-es pontvadászat második fordulójában.
Végre nyugodtan játszhatnak
2021. szep. 17.Az első fordulóban bravúros sikert elérő Budaörs otthonában folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese.