„ACÉL A SZÍV!”
Támadni szeretünk, védekezni még nem
Egy győzelemmel és egy vereséggel zárta az Erima Gyermekbajnokság első, tatai fordulóját akadémiánk U11-es lánycsapata.
Tatán kezdte meg szereplését az Erima Gyermekbajnokság küzdelmeiben U11-es csapatunk. Takács Józsefné tanítványai két találkozót játszottak a sorozat első fordulójában, melyeken előbb 22-16-ra kikaptak a Fehérvár KC együttesétől, majd szoros első félidőt követően végül simán, 17-11-re legyőzték a házigazda Tata együttesét.
Szakvezetőnk elégedett volt együttese támadójátékával, ám mint azt elárulta, a védekezést gyakorolniuk kell még a továbbiakban.
"Az első mérkőzésen még kissé megilletődve játszottak a lányok, de a második találkozón már ötletesen, sokat futva kézilabdáztak, s ez meg is hozta a remélt győzelmet. Ezúttal elsősorban a támadójátékunk volt dicsérhető, védekezni még nem nagyon szeretünk, a nyitott védekezésben a magas lányoknak még nehéz a kicsi, fürge támadókat megtartani, de a következő fordulóig van még időnk, hogy a védekezésünk is jobbá váljon." – értékelte az együttes teljesítményét Takács Józsefné.
Eredmények és összeállítás
Fehérvár KC – DKKA 22-16 (10–5)
DKKA – Tata 17-11 (8-7)
DKKA: Hódosi Kamilla, Szabó Daniella (8), Balogh Dóra (1), Hólik Anna, Bankó Zoé (1), Varjas Lara (7), Imre Viktória (3), Sztanó Kincső (4), Dobos Hanna, Váradi Hanna (9), Szappanos Vivien, Fülöp Fanni, Kiss Flóra. Edző: Takács Józsefné.
További hírek
Januári meccsdömping
2015. dec. 09.Decemberben három edzőmeccs, míg az újév első hónapjában további nyolc találkozó vár csapatunkra a hazai és nemzetközi porondon.
Hullámzó játékkal is sima győzelem
2015. dec. 07. #DKKA utánpótlásHullámzó játékkal is magabiztos, tízgólos győzelmet aratott a Szentendre elleni bajnoki összecsapáson akadémiánk NB I/B-s együttese.
Kézilabda vb.: végül biztos győzelem
2015. dec. 06.Remekül kezdett, majd megtorpant, de végül simán nyert a szerbek elleni vb-meccsen is a magyar női kézilabda válogatott.
Kézilabda vb.: fölényes siker a nyitómeccsen
2015. dec. 05.Már az első félidőben eldöntötte a pontok sorsát a Tunézia elleni nyitómeccsen a magyar női kézilabda válogatott, mely 39-20-as sikerrel kezdte a dániai világbajnokságot.
Ma a Debrecen örülhetett
2015. dec. 04.A tegnapi győzelem után ma ötgólos, 25-20-as vereséget szenvedett együttesünk a Debrecentől.