„ACÉL A SZÍV!”
Támadni szeretünk, védekezni még nem
Egy győzelemmel és egy vereséggel zárta az Erima Gyermekbajnokság első, tatai fordulóját akadémiánk U11-es lánycsapata.
Tatán kezdte meg szereplését az Erima Gyermekbajnokság küzdelmeiben U11-es csapatunk. Takács Józsefné tanítványai két találkozót játszottak a sorozat első fordulójában, melyeken előbb 22-16-ra kikaptak a Fehérvár KC együttesétől, majd szoros első félidőt követően végül simán, 17-11-re legyőzték a házigazda Tata együttesét.
Szakvezetőnk elégedett volt együttese támadójátékával, ám mint azt elárulta, a védekezést gyakorolniuk kell még a továbbiakban.
"Az első mérkőzésen még kissé megilletődve játszottak a lányok, de a második találkozón már ötletesen, sokat futva kézilabdáztak, s ez meg is hozta a remélt győzelmet. Ezúttal elsősorban a támadójátékunk volt dicsérhető, védekezni még nem nagyon szeretünk, a nyitott védekezésben a magas lányoknak még nehéz a kicsi, fürge támadókat megtartani, de a következő fordulóig van még időnk, hogy a védekezésünk is jobbá váljon." – értékelte az együttes teljesítményét Takács Józsefné.
Eredmények és összeállítás
Fehérvár KC – DKKA 22-16 (10–5)
DKKA – Tata 17-11 (8-7)
DKKA: Hódosi Kamilla, Szabó Daniella (8), Balogh Dóra (1), Hólik Anna, Bankó Zoé (1), Varjas Lara (7), Imre Viktória (3), Sztanó Kincső (4), Dobos Hanna, Váradi Hanna (9), Szappanos Vivien, Fülöp Fanni, Kiss Flóra. Edző: Takács Józsefné.
További hírek
Államtitkári vizit az akadémián
2015. okt. 21.Radulovics Bojana igazgató mutatta be az utánpótlás-nevelő központ felépítését, működését, eddigi eredményeit.
Biztos győzelem az olaszok ellen
2015. okt. 21.Hasznos edzőmérkőzést játszott az olasz válogatottal felnőtt együttesünk, mely végül sima, 37-24-es győzelmet aratott vendégei felett.
Tatabányán versenyeztek a kicsik
2015. okt. 20. #DKKA utánpótlásU10-es, valamint U9-es együttesünk is Tatabányán mérette meg magát a kisiskolás bajnoki szezon nyitófordulójában.
Szerdán edzőmeccs
2015. okt. 19.Az olasz válogatott ellen játszik felkészülési mérkőzést szerdán kora délután együttesünk.
Győzelem idegenben
2015. okt. 17. #DKKA utánpótlásHullámzó teljesítményt nyújtott, de összességében megérdemelt győzelmet aratott Nb I/B-s együttesünk a Rinyamenti KC ellen.