„ACÉL A SZÍV!”
Támadni szeretünk, védekezni még nem
Egy győzelemmel és egy vereséggel zárta az Erima Gyermekbajnokság első, tatai fordulóját akadémiánk U11-es lánycsapata.
Tatán kezdte meg szereplését az Erima Gyermekbajnokság küzdelmeiben U11-es csapatunk. Takács Józsefné tanítványai két találkozót játszottak a sorozat első fordulójában, melyeken előbb 22-16-ra kikaptak a Fehérvár KC együttesétől, majd szoros első félidőt követően végül simán, 17-11-re legyőzték a házigazda Tata együttesét.
Szakvezetőnk elégedett volt együttese támadójátékával, ám mint azt elárulta, a védekezést gyakorolniuk kell még a továbbiakban.
"Az első mérkőzésen még kissé megilletődve játszottak a lányok, de a második találkozón már ötletesen, sokat futva kézilabdáztak, s ez meg is hozta a remélt győzelmet. Ezúttal elsősorban a támadójátékunk volt dicsérhető, védekezni még nem nagyon szeretünk, a nyitott védekezésben a magas lányoknak még nehéz a kicsi, fürge támadókat megtartani, de a következő fordulóig van még időnk, hogy a védekezésünk is jobbá váljon." – értékelte az együttes teljesítményét Takács Józsefné.
Eredmények és összeállítás
Fehérvár KC – DKKA 22-16 (10–5)
DKKA – Tata 17-11 (8-7)
DKKA: Hódosi Kamilla, Szabó Daniella (8), Balogh Dóra (1), Hólik Anna, Bankó Zoé (1), Varjas Lara (7), Imre Viktória (3), Sztanó Kincső (4), Dobos Hanna, Váradi Hanna (9), Szappanos Vivien, Fülöp Fanni, Kiss Flóra. Edző: Takács Józsefné.
További hírek
Végig koncentrálni kell!
2015. szep. 07.Mátéfi Eszter vezetőedző értékelte együttesünk Mosonmagyaróvár elleni mérkőzését.
Felemás mérleg a nyitányon
2015. szep. 07. #DKKA utánpótlásAz akadémiánk által rendezett U13-as serdülő bajnokság első fordulóját rendezték vasárnap a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.
Kettőből kettő siker
2015. szep. 06.Az első félidőben még akadozott a gépezet, de ahogy összerakta védekezését együttesünk, azonnal átvette az irányítást a Mosonmagyaróvár elleni bajnokin, melynek végén Triscsukék örülhettek a 28-25-ös sikernek.
Idegenben a Kohász!
2015. szep. 06.A Mosonmagyaróvár elleni mérkőzéssel folytatja ma este a bajnoki küzdelmeket együttesünk.
Végül biztos győzelem
2015. szep. 02.Az első félidőben még akadozott a gépezet, de végül biztosan hozta a kötelező győzelmet együtteüsnk a budaörs elleni első hazai bajnokin.