„ACÉL A SZÍV!”
Támadni szeretünk, védekezni még nem
Egy győzelemmel és egy vereséggel zárta az Erima Gyermekbajnokság első, tatai fordulóját akadémiánk U11-es lánycsapata.
Tatán kezdte meg szereplését az Erima Gyermekbajnokság küzdelmeiben U11-es csapatunk. Takács Józsefné tanítványai két találkozót játszottak a sorozat első fordulójában, melyeken előbb 22-16-ra kikaptak a Fehérvár KC együttesétől, majd szoros első félidőt követően végül simán, 17-11-re legyőzték a házigazda Tata együttesét.
Szakvezetőnk elégedett volt együttese támadójátékával, ám mint azt elárulta, a védekezést gyakorolniuk kell még a továbbiakban.
"Az első mérkőzésen még kissé megilletődve játszottak a lányok, de a második találkozón már ötletesen, sokat futva kézilabdáztak, s ez meg is hozta a remélt győzelmet. Ezúttal elsősorban a támadójátékunk volt dicsérhető, védekezni még nem nagyon szeretünk, a nyitott védekezésben a magas lányoknak még nehéz a kicsi, fürge támadókat megtartani, de a következő fordulóig van még időnk, hogy a védekezésünk is jobbá váljon." – értékelte az együttes teljesítményét Takács Józsefné.
Eredmények és összeállítás
Fehérvár KC – DKKA 22-16 (10–5)
DKKA – Tata 17-11 (8-7)
DKKA: Hódosi Kamilla, Szabó Daniella (8), Balogh Dóra (1), Hólik Anna, Bankó Zoé (1), Varjas Lara (7), Imre Viktória (3), Sztanó Kincső (4), Dobos Hanna, Váradi Hanna (9), Szappanos Vivien, Fülöp Fanni, Kiss Flóra. Edző: Takács Józsefné.
További hírek
Most kettős győzelem
2015. aug. 08. #DKKA utánpótlásIfjúsági és junior csapatunk is megnyerte korosztálya versengését a viborgi Generation Handball elnevezésű nemzetközi utánpótlás tornán.
Ezúttal győzelem
2015. aug. 07.Szoros, a végletekig kiélezett mérkőzésen sikerült legyőznünk az MTK csapatát a fővérosban ma délután.
Küzdelmes iksz az MTK ellen
2015. aug. 05.Fordulatos, izgalmas mérkőzést játszott együtteüsnk az MTK-val a sportcsarnokban ma délután. A vendégek az első félidőben héttel, a másodikban néggyel is vezettek, de a végén mégis ők mentették döntetlenre az összecsapást.
Hazai és nemzetközi feladatok
2015. aug. 04.Felnőtt kézilabdázóink hazai környezetben méretik meg magukat szerdán, míg akadémiánk ifjúsági és junior együttese Dániában szerepel egy nagyon komoly nemzetközi tornán.
Jövő héttől bérletárúsítás
2015. aug. 03.A következő bajnoki szezonra szóló bérltetek árúsítását augusztus 10-én, vagyis jövő héten hétfőn kezdi meg akadémiánk.