„ACÉL A SZÍV!”
Támadni szeretünk, védekezni még nem
Egy győzelemmel és egy vereséggel zárta az Erima Gyermekbajnokság első, tatai fordulóját akadémiánk U11-es lánycsapata.
Tatán kezdte meg szereplését az Erima Gyermekbajnokság küzdelmeiben U11-es csapatunk. Takács Józsefné tanítványai két találkozót játszottak a sorozat első fordulójában, melyeken előbb 22-16-ra kikaptak a Fehérvár KC együttesétől, majd szoros első félidőt követően végül simán, 17-11-re legyőzték a házigazda Tata együttesét.
Szakvezetőnk elégedett volt együttese támadójátékával, ám mint azt elárulta, a védekezést gyakorolniuk kell még a továbbiakban.
"Az első mérkőzésen még kissé megilletődve játszottak a lányok, de a második találkozón már ötletesen, sokat futva kézilabdáztak, s ez meg is hozta a remélt győzelmet. Ezúttal elsősorban a támadójátékunk volt dicsérhető, védekezni még nem nagyon szeretünk, a nyitott védekezésben a magas lányoknak még nehéz a kicsi, fürge támadókat megtartani, de a következő fordulóig van még időnk, hogy a védekezésünk is jobbá váljon." – értékelte az együttes teljesítményét Takács Józsefné.
Eredmények és összeállítás
Fehérvár KC – DKKA 22-16 (10–5)
DKKA – Tata 17-11 (8-7)
DKKA: Hódosi Kamilla, Szabó Daniella (8), Balogh Dóra (1), Hólik Anna, Bankó Zoé (1), Varjas Lara (7), Imre Viktória (3), Sztanó Kincső (4), Dobos Hanna, Váradi Hanna (9), Szappanos Vivien, Fülöp Fanni, Kiss Flóra. Edző: Takács Józsefné.
További hírek
Kemény csatára várva
2015. jan. 14.Debrecenben folytatja a bajnoki pontvadászat küzdelmeit együttesünk ma este. A feladat nehéz, de nem megoldhatatlan, jó védekezéssel, javuló támadójátékkal elhozhatjuk pontokat a Loki otthonából is
Javítani a hibákat
2015. jan. 12.A támadásban elkövetett hibákat javítani kell, ám a védekezéssel és a kapusteljesítménnyel elégedett lehetett együttesünk szombati győzelme után Mátéfi Eszter vezetőedző.
Lényeg a győzelem
2015. jan. 10.Nem játszott jól, de végül 25-21-es sikert aratott a Mosonmagyaróvár elleni találkozón együttesünk a Dunaújvárosi Sportcsarnokban ma este.
Itthon folytatjuk
2015. jan. 08.A kilencedik helyen álló Mosonmagyaróvár csapatát látja vendégül szombaton együttesünk, mely a két pont megszerzésének reményében lép pályára vetélytársa ellen.
Kézilabda - kiválasztó Dunaújvárosban
2015. jan. 06.A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felvételt hirdet a 2015. év júliusában kezdődő bajnoki szezonban szereplő korosztályos csapataiba.
Próbajátékkal, edzéssel és részletes információval egybekötött toborzó nap:
2015. január 24.