„ACÉL A SZÍV!”
Támadni szeretünk, védekezni még nem
Egy győzelemmel és egy vereséggel zárta az Erima Gyermekbajnokság első, tatai fordulóját akadémiánk U11-es lánycsapata.
Tatán kezdte meg szereplését az Erima Gyermekbajnokság küzdelmeiben U11-es csapatunk. Takács Józsefné tanítványai két találkozót játszottak a sorozat első fordulójában, melyeken előbb 22-16-ra kikaptak a Fehérvár KC együttesétől, majd szoros első félidőt követően végül simán, 17-11-re legyőzték a házigazda Tata együttesét.
Szakvezetőnk elégedett volt együttese támadójátékával, ám mint azt elárulta, a védekezést gyakorolniuk kell még a továbbiakban.
"Az első mérkőzésen még kissé megilletődve játszottak a lányok, de a második találkozón már ötletesen, sokat futva kézilabdáztak, s ez meg is hozta a remélt győzelmet. Ezúttal elsősorban a támadójátékunk volt dicsérhető, védekezni még nem nagyon szeretünk, a nyitott védekezésben a magas lányoknak még nehéz a kicsi, fürge támadókat megtartani, de a következő fordulóig van még időnk, hogy a védekezésünk is jobbá váljon." – értékelte az együttes teljesítményét Takács Józsefné.
Eredmények és összeállítás
Fehérvár KC – DKKA 22-16 (10–5)
DKKA – Tata 17-11 (8-7)
DKKA: Hódosi Kamilla, Szabó Daniella (8), Balogh Dóra (1), Hólik Anna, Bankó Zoé (1), Varjas Lara (7), Imre Viktória (3), Sztanó Kincső (4), Dobos Hanna, Váradi Hanna (9), Szappanos Vivien, Fülöp Fanni, Kiss Flóra. Edző: Takács Józsefné.
További hírek
A továbbjutásban bízva
2014. nov. 22.A nyolcgólos hazai győzelem után idegenben is a siker reményében lép pályára együttesünk az EHF Kupa harmadik fordulójának visszavágóján. Ehhez azonban koncentrált, jó játékra lesz szükség a fiatal Vardar otthonában.
Kétpontos hazai búcsú
2014. nov. 19.Nem okozott gondot együtteüsnknek az MTK legyőzése a két gárda ma esti mérkőzésén. Csapatunk sok helyzetet kihagyott, de így is hétgólos, 31-24-es sikert aratott a 2014-es naptári év utolsó hazai bajnoki találkozóján.
Az utolsó hazaira várva
2014. nov. 19.Az MTK elleni bajnoki mérkőzéssel folytatja a bajnoki csatározásokat ma este csapataunk, mely a két pont megszerzésének a reményében látja vendégül fővárosi ellenfelét az esztendő utolsó hazai bajnoki találkozóján.
Nyolc gól az előny
2014. nov. 15.Finoman szólva sem játszott legjobb formájában, de fontos győzelmet aratott a macedón Vardar elleni EHF-találkozón csapatunk. Mátéfi Eszter tanítványai negyven percig szenvedtek, de jól hajráztak, így 28-20-as állásról várhatják a párharc jövő heti visszavágóját.
Rajt az EHF Kupában
2014. nov. 14.A macedón WHC Vardar csapata ellen kezdi meg szereplését az EHF Kupa harmadik fordulójának küzdelmeiben együttesünk. A szombat este hat órakor kezdődő hazai találkozón a győzelem megszerzése lesz a mieink elsődleges célja.