„ACÉL A SZÍV!”
Támadni szeretünk, védekezni még nem
Egy győzelemmel és egy vereséggel zárta az Erima Gyermekbajnokság első, tatai fordulóját akadémiánk U11-es lánycsapata.
Tatán kezdte meg szereplését az Erima Gyermekbajnokság küzdelmeiben U11-es csapatunk. Takács Józsefné tanítványai két találkozót játszottak a sorozat első fordulójában, melyeken előbb 22-16-ra kikaptak a Fehérvár KC együttesétől, majd szoros első félidőt követően végül simán, 17-11-re legyőzték a házigazda Tata együttesét.
Szakvezetőnk elégedett volt együttese támadójátékával, ám mint azt elárulta, a védekezést gyakorolniuk kell még a továbbiakban.
"Az első mérkőzésen még kissé megilletődve játszottak a lányok, de a második találkozón már ötletesen, sokat futva kézilabdáztak, s ez meg is hozta a remélt győzelmet. Ezúttal elsősorban a támadójátékunk volt dicsérhető, védekezni még nem nagyon szeretünk, a nyitott védekezésben a magas lányoknak még nehéz a kicsi, fürge támadókat megtartani, de a következő fordulóig van még időnk, hogy a védekezésünk is jobbá váljon." – értékelte az együttes teljesítményét Takács Józsefné.
Eredmények és összeállítás
Fehérvár KC – DKKA 22-16 (10–5)
DKKA – Tata 17-11 (8-7)
DKKA: Hódosi Kamilla, Szabó Daniella (8), Balogh Dóra (1), Hólik Anna, Bankó Zoé (1), Varjas Lara (7), Imre Viktória (3), Sztanó Kincső (4), Dobos Hanna, Váradi Hanna (9), Szappanos Vivien, Fülöp Fanni, Kiss Flóra. Edző: Takács Józsefné.
További hírek
Szoros győzelem Fehérváron
2014. aug. 28.Sok tapasztalattal bíró mérkőzést játszott ma este együttesünk a Fehérvár KC otthonában. Mátéfi Eszter tanítványai rengeteg mindent gyakorolhattak az összecsapáson, mely végül egygólos dunaújvárosi sikerrel ért véget.
Itthon maradt a Kohász Kupa
2014. aug. 24.Remek győzelmet aratott a Zvezda Zvenigorod elleni mérkőzésen együttesünk, mely 31-23-as sikerének köszönhetően végül hibátlan teljesítménnyel szerezte meg a Kohász kupa első helyét.
A döntőben folytatjuk
2014. aug. 23.A Podravka Vegeta elleni ma esti meccsét is megnyerte együttesünk, mely holnap délután kettő órától a Kohász Kupa első helyéért szállhat harcba az Orosz Zvezda Zvenigorod ellenében.
Elsőre biztos siker
2014. aug. 23.Magabiztos sikerrel kezdte a Kohász Kupa küzdelmeit együttesünk, mely 24-18-ra győzte le a Debrecent a torna második összecsapásán.
Újabb felmérő előtt
2014. aug. 22.A hazai rendezésű Kohász Kupa első helyéért száll harcba szombaton és vasárnap együttesünk. Mátéfi Eszter és tanítványai a közelmúlt tapasztalatait felhasználva, bizakodva várják a rangos nemzetközi megméretést.