„ACÉL A SZÍV!”
Támadni szeretünk, védekezni még nem
Egy győzelemmel és egy vereséggel zárta az Erima Gyermekbajnokság első, tatai fordulóját akadémiánk U11-es lánycsapata.
Tatán kezdte meg szereplését az Erima Gyermekbajnokság küzdelmeiben U11-es csapatunk. Takács Józsefné tanítványai két találkozót játszottak a sorozat első fordulójában, melyeken előbb 22-16-ra kikaptak a Fehérvár KC együttesétől, majd szoros első félidőt követően végül simán, 17-11-re legyőzték a házigazda Tata együttesét.
Szakvezetőnk elégedett volt együttese támadójátékával, ám mint azt elárulta, a védekezést gyakorolniuk kell még a továbbiakban.
"Az első mérkőzésen még kissé megilletődve játszottak a lányok, de a második találkozón már ötletesen, sokat futva kézilabdáztak, s ez meg is hozta a remélt győzelmet. Ezúttal elsősorban a támadójátékunk volt dicsérhető, védekezni még nem nagyon szeretünk, a nyitott védekezésben a magas lányoknak még nehéz a kicsi, fürge támadókat megtartani, de a következő fordulóig van még időnk, hogy a védekezésünk is jobbá váljon." – értékelte az együttes teljesítményét Takács Józsefné.
Eredmények és összeállítás
Fehérvár KC – DKKA 22-16 (10–5)
DKKA – Tata 17-11 (8-7)
DKKA: Hódosi Kamilla, Szabó Daniella (8), Balogh Dóra (1), Hólik Anna, Bankó Zoé (1), Varjas Lara (7), Imre Viktória (3), Sztanó Kincső (4), Dobos Hanna, Váradi Hanna (9), Szappanos Vivien, Fülöp Fanni, Kiss Flóra. Edző: Takács Józsefné.
További hírek
Viborgi úti napló II.
2014. júl. 31.Junior és ifjúsági csapatunk két döntetlennel folytatta a Generation Handball csoportküzdelmeit, míg felnőtt együttesünk nagyon simán, tizenkét gólos különbséggel nyert az Ajax Koppenhága elleni felkészülési találkozón.
Viborgi úti napló I.
2014. júl. 30.A dán kézilabda fellegvárában készülnek a bajnoki rajtra a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia NB I-es csapatai. A felnőttek kemény edzésprogramot futtatnak, míg a junior és az ifjúsági korosztály nagyszabású nemzetközi tornán képviseli városunkat.
Segítség a pályán is
2014. júl. 25.Remek teljesítménnyel, öt góllal, köztük a győztes, utolsó találattal mutatkozott be együttesünk tegnapi edzőmérkőzésén Kamper Olívia, aki nem csak játékával, hanem tapasztalatával is igyekszik segíteni a DKKA csapatának az előttünk álló szezonban.
Győzelemmel kezdtünk
2014. júl. 24.Hasznos, sok tapasztalattal bíró mérkőzést játszott ma délután a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda akadémia felnőtt női együttese, mely a Vác gárdáját látta vendégül a Sportcsarnokban. A hullámzó játékot hozó, kemény összecsapást végül a mieink nyerték 25-24-re.
Macedón ellenfél a kupában
2014. júl. 22.A macedón WHC Vardar együttese lesz együttesünk ellenfele az EHF Kupa harmadik fordulójában. A párharc első felvonását november derekán rendezik Dunaújvárosban, míg a visszavágóra egy héttel később kerítenek sort a csapatok.