„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Két hétvégi győzelem

DKKA utánpótlás
2015. okt. 27.
  • Facebook

A Mohács elleni NB I/B-s mérkőzésen, valamint a Siófok elleni junior összecsapáson is nyerni tudott akadémiánk junior együttese.

Újabb mérkőzés várt szombaton délután akadémiánk NB I/B-s együttesére, mely a mindössze két ponttal rendelkező Mohácsi TE ellen húzott szerelést a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. György László tanítványai tehát esélyesként vágtak neki az összecsapásnak, s már az első percekben igyekeztek tudatosítani vetélytársukkal, hogy túl sok jóra nem számíthat, hiszen az első tíz perc után már 8-4-re vezetett együttesünk. A folytatásban is nagy fölényben játszott a DKKA, mely a félidei szünethez érve már 19-9-re vezetett, s ezzel gyakorlatilag el is döntötte a pontok sorsát.

Talán a jelentős előny miatt, de a térfélcserét követően valamelyest csökkent a figyelem játékosainknál, így az újabb harminc perc már jóval kiegyenlítettebb játékot hozott, ám fiataljaink így is nagyon sima, 32-22-es győzelemnek örülhettek, s újabb sikerüknek köszönhetően már a harmadik helyen állnak a bajnoki tabellán. A "felnőttek" meccse előtt a juniorok is megmérkőztek egymással, ám itt még nagyobb volt a DKKA fölénye, hiszen 26-7-es félidőt követően 50-13-ra nyertek akadémistáink a mohácsiak ellen, így továbbra is az első helyen állnak az NB I/B-s bajnokságban.

Vasárnap már a junior élvonalbeli bajnokságban léptek pályára fiataljaink, akik a Siófok korosztályos csapatát látták vendégül a sportcsarnokban. Ugyan a vendégek mindössze két győzelmet arattak az eddig lejátszott hét mérkőzésükön, nehéz meccsre számított ellenük György László edző. A találkozó igazolta is szakvezetőnk várakozásait, ám ebben a juniorjaink is "hunyók" voltak, mert nem vették igazán komolyan vetélytársukat, s ez az eredmény alakulásában is visszaköszönt. a lelkes vendégek ugyanis hamar előnyhöz jutottak, melyet csak a félidő végére sikerült ledolgoznia akadémiánknak (18-16).

A második felvonásban sokáig fej-fej mellett haladt a két gárda, ám az utolsó tíz percre megléptek a Balaton-partiaktól fiataljaink, akik végül 35-28-as győzelmet aratva kapaszkodtak fel a bajnoki tabella második helyére. A találkozó azonban sok tapasztalattal szolgált, s újra megerősítette azt, hogy senkit sem szabad félvállról vennie a dunaújvárosi fiataloknak, mert azzal csak a saját dolgukat nehezítik meg, árulta el György László a mérkőzés után.

Eredmények:

NB I/B: DKKA – Mohácsi TE 32-22 (19-9)

Junior: DKKA – Siófok KTC 35-28 (18-16)

További hírek

Kupagyőzelem hibátlan mérleggel!

Kupagyőzelem hibátlan mérleggel!

2021. jún. 06.

Hiába tartotta magát ismét remekül a Kozármisleny, akadémiánk felnőtt együttese a Liga Kupa döntőjének visszavágóján is legyőzte ellenfelét, s hibátlan teljesítménnyel, tizenkét sikerrel szerezte meg a sorozat első helyét. (Fotó: Turcsán Fruzsi)

Kupasikerrel zárnánk a szezont!

Kupasikerrel zárnánk a szezont!

2021. jún. 06.

A Liga Kupa döntőjének viszavágóján is jó játékkal, s természetesen győzelemmel örvendeztetné meg szurkolóit akadémiánk felnőtt együttese.

Végül biztos siker - közel a végső győzelem

Végül biztos siker - közel a végső győzelem

2021. jún. 01.

Remekül küzdött a Kozármisleny a Liga Kupa döntőjének első felvonásán, ám a második félidőben jobb és pontosabb akadémisták magabiztos, 35-25-ös győzelmet aratva léptek nagyot a sorozat megnyerése felé.

Idegenben kezdjük a finálét

Idegenben kezdjük a finálét

2021. jún. 01.

Már a Liga Kupa döntőjének első meccsén előnyt szerezne akadémiánk felnőtt együttese a Kozármisleny otthonában.

Megérdemelt bajnoki cím az NB II-ben

Megérdemelt bajnoki cím az NB II-ben

2021. jún. 01. #DKKA utánpótlás

A nagy rivális PEAC elleni nyolcgólos győzelemmel biztosította be bajnoki címét az NB II dél-nyugat csoportjában akadémiánk U22-es csapata.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat