„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Tatabányán versenyeztek a kicsik

DKKA utánpótlás
2015. okt. 20.
  • Facebook

U10-es, valamint U9-es együttesünk is Tatabányán mérette meg magát a kisiskolás bajnoki szezon nyitófordulójában.

Akadémiánk U10-es játékosai is elkezdték a 2015-16-os kisiskolás bajnoki szezonjukat, ám a közelmúltban megrendezett tatabányai rajt felemásra sikeredett. Fiataljaink három mérkőzést játszottak, melyek közül az elsőt 14-11-re megnyerték a Tata ellen, míg a másodikat 14-13-ra elveszítették a Kőkuti Sasok DSE ellen. Ezen a találkozón Balogh Dóri bokasérülés miatt kivált a csapatból, s talán emiatt is, de a Tatabánya ellen nagyon nem ment akadémistáinknak, akik 31-4-re kikaptak a házigazda Tatabányától.

A mögöttünk hagyott hétvégén újra Tatabányán vendégszerepeltek fiataljaink, ám ezúttal az U9-es korosztály mérette meg magát, szintén három mérkőzést játszva. A kicsik remek mérleggel zárták idei első versenyüket, hiszen a Dorog ellen 6-2-re, míg a Tatai AC ellen 14-7-re nyertek. A forduló zárómérkőzésén a hazai egylet ellen léptek pályára akadémistáink, s ugyan a pálya erősen lejtett a Tatabánya felé, ez sem zökkentette ki a "kicsiket", akik 9-7-es sikerrel, hibátlan teljesítménnyel zárták a sorozat első fordulóját.

További hírek

Bemutatkozik a szurkolóknak Itana Čavlović

Bemutatkozik a szurkolóknak Itana Čavlović

2019. júl. 22.

Beállósunkat arról faggattuk, hogyan értékeli az első egy-két hetet, amit a új csapatában töltött.

Győzelemmel kezdtünk

Győzelemmel kezdtünk

2019. júl. 19.

Kiélezett csatában aratott 25-24-es győzelmet akadémiánk felnőtt együttese a Szombathely elleni felkészülési találkozón.

Az út elején vagyunk!

Az út elején vagyunk!

2019. júl. 18.

Eljött az első megmérettetés ideje, holnap lejátsza első edzőmérkőzését felnőtt csapatunk!

Perger Zsolt visszatért

Perger Zsolt visszatért

2019. júl. 18.

Egy újabb visszatérőt köszönthetünk Dunaújvárosban, ugyanis korábbi szakmai stábtagunk, Perger Zsolt csurgói és pestszentlőrinci kitérő után visszatér a DKKA-hoz.

Csapatépítő tréningen vettünk részt

Csapatépítő tréningen vettünk részt

2019. júl. 17.

A sportban kiemelten fontos, hogy a játékosaink a pályán és azon kívül is összhangban legyenek.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
szep. 13.
17:00
MOL Esztergom
Esztergom
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-13T17:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat