„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Az élvonalban jobban ment

DKKA utánpótlás
2015. nov. 04.
  • Facebook

Az NB I/B-ben sima vereséget szenvedett, az NB I-es bajnokságban viszont parádézott akadémiánk junior együttese.

Kudarcból és szép sikerből is jutott junior együttesének, mely az NB I/B-s felnőtt bajnokságban, valamint az NB I-es junior pontvadászatban is megmérette magát a hétvégén. György László együttese előbb az NB I/B éllovasához látogatott Szekszárdra, ahol nagyon nehéz hatvan perc várt akadémiánk fiataljaira. Mint azt csapatunk edzője elárulta, az első húsz-huszonöt percben igen jól tartották magukat vetélytársuk otthonában, ám támadásban elkövetett hibáik miatt a hajrában meglógott ellenfelük, mely hatgólos, 13-7-es előnyből várhatta a folytatást. A térfélcsere után sem sokat változott sajnos a játék képe, mert együttesünk tagjai több tiszta ziccert elhibáztak, s emellett húsz technikai hibát is vétettek, így a különbség még tovább nőtt a két csapat között, s a hazaiak 28-15-ös sikert aratva erősítették meg első helyüket a táblázaton.

Juniorjaink következő fellépésére Érden került sor, ekkor már az NB I-es junior bajnokságban, ahol egyértelműen akadémiánk számított az esélyesnek. A csapat tagjai azonban tanultak a Siófok ellen egy héttel korábban elkövetett hibáikból, egy pillanatig sem becsülték le a házigazdákat, s ennek köszönhetően már az első félidő végére eldöntötték a pontok sorsát (8-20). A fordulást követően már a csapat minden tagja lehetőséget kapott a bizonyításra, de György László elmondása szerint így is könnyedén tudták növelni előnyüket, így végül nagyon simán 36-16-ra nyert akadémiánk junior együttese az érdiek hasonló korosztályú csapata ellen. A DKKA juniorjai így kilenc lejátszott mérkőzést követően is veretlenek a bajnokságban, s tizenhét szerzett pontjukkal a második helyen állnak, mindössze egyetlen ponttal lemaradva az egy mérkőzéssel többet játszó FTC mögött.

A DKKA juniorjainak hétvégi eredményei

NB I/B: Szekszárd – DKKA 28-15 (13-7)
NB I junior: Érd – DKKA 16-36 (8-20)

 

További hírek

MKSZ decided to end youth contests

Befejezetté nyilvánították az utánpótlás-bajnokságokat

2021. ápr. 30. #DKKA utánpótlás

A Magyar Kézilabda Szövetség Szakmai- és Versenybizottsága a 2020-2021. évi valamennyi utánpótlás versenysorozatát befejezetté nyilvánítja, a csapatok számára azonban tornarendezési lehetőséget nyit meg a 2021. május 22.-június 30. közötti időszakra. 

Az MKSZ közleménye a sportesemények látogatásáról

Az MKSZ közleménye a sportesemények látogatásáról

2021. ápr. 28.

A Magyar Kézilabda Szövetség az alábbi hivatalos tájékoztatást adta ki, mely többek között a felnőtt és újraindítás esetén akár az utánpótlás kézilabda események rendezését is érintheti.

This time Loki won

Loki-öröm Debrecenben!

2021. ápr. 25.

Nem bírt a DVSC-vel akadémiánk felnőtt együttese a két gárda debreceni bajnokiján ma délután.

Nehéz meccs előtt!

Nehéz meccs előtt!

2021. ápr. 24.

Idegenben, a DVSC otthonában folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese vasárnap délután három órától.

Csak a szakmára figyelhetnek!

Csak a szakmára figyelhetnek!

2021. ápr. 15.

Az akadémia anyagi helyzetéről, a legfontosabb feladatokról, a közeljövő céljairól számolt be honlapunknak Vertig Csaba, akadémiánk januárban kinevezett új ügyvezetője.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat