„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Mindenki játszhatott

DKKA utánpótlás
2015. nov. 02.
  • Facebook

Remek gyakorlási lehetőséget jelentett akadémiánk U11-es és U12-es korosztályának a hétvégén megrendezett DKKA Kupa első fordulója.

Az első fordulóját rendezték meg hétvégén akadémiánk által megálmodott DKKA Kupa küzdelmeinek. A többfordulósra tervezett sorozat első napján három korcsoportban mérették meg magukat az együttesek. Az U11-12-es korosztályt két sorozatra is benevezte akadémiánk, mely az U12-es mezőny mellett az U13-asok versenyében is pályára küldte fiataljait, hogy azok megkapják a nekik szánt meccsterhelést.

Fiataljaink nagyon hasznos tornát tudhattak maguk mögött, melyeken a játékban már előrébb tartó formáció mindkét meccsét biztosan nyerte az U12-es megméretésen, míg a DKKA "második csapata" egy győzelemmel, valamint egy vereséggel zárta a küzdelmeket. Az U13-asoknál a Dunapent ellen nagyon szoros mérkőzésen sikerült 15-15-ös döntetlent elérni, míg a Dunaföldvárt biztosan, 25-20-ra verték akadémistáink. Összességében elégedett is volt a fiatalok teljesítményével Takács Józsefné edző is, aki a mérkőzéseken egyre többet látta viszont azokat a dolgokat, amelyeket az edzéseken gyakoroltak, s bár védekezésük is működött olykor, azért itt még bőven van lehetőség az előrébb lépésre.

A DKKA csapatainak eredményei

U12- es korosztály:
DKKA I. – DKKA II. 22 – 14
DKKA I. – Baracs 23 – 3
DKKA II. – Éles KS 24-23

U13-as korosztály:
DKKA 2003 – Dunapent 15-15
DKKA – Dunaföldvár 25-20

Összeállítások, gólszerzők

DKKA I: Fülöp Fanni (kapus) – Kiss Flóra (1), Sztanó Kincső (8), Varjas Lara (9), Wenszky Janka (3), Imre Viktória (4), Váradi Hanna (7), Szappanos Vivien (1), Szabó Daniella (4), Varga Tessza (2), Török Elvira.

DKKA II: Hódosi Kamilla (kapus) – Jánosházi Mónika (13), Keresztes Elizabet (12), Gál Borbála (6), Varga Anna (7), Slett Enikő (1), Farkas Kitti, Szebenyi Naomi, Kátai Edina (7).

DKKA 2003: Fülöp Fanni, Hódosi Kamilla (kapusok) – Gál Borbála (5), Jánosházi Mónika (8), Wenszky Janka (1), Varjas Lara (2), Kátai Edina, Keresztes Elizabet (5), Imre Viktória, Sztanó Kincső (8), Farkas Kitti (2), Slett Enikő (3), Váradi Hanna (2), Varga Anna (3), Kiss Flóra.

Edző: Takács Józsefné.
 

További hírek

Jegy- és bérletinformáció a 2018/2019-es szezonra

Jegy- és bérletinformáció a 2018/2019-es szezonra

2018. aug. 29.

Kialakultak a jegy és bérletáraink az előttünk álló időszakra.

Hazai siker az U14-eseknél

Hazai siker az U14-eseknél

2018. aug. 26. #DKKA utánpótlás

Az U12-esek mezőnyében a Kozármisleny, az U14-eseknél akadémiánk csapata nyerte a II. Horváth Nikolett Emléktornát.

Győzelem az edzőmeccsen

Győzelem az edzőmeccsen

2018. aug. 23.

Sima, 41-27-es győzelmet aratott a Kispest elleni felkészülési találkozón akadémiánk felnőtt együttese.

Edzőmeccs a Kispest ellen

Edzőmeccs a Kispest ellen

2018. aug. 21.

Az NB I/B Keleti Csoportjában szereplő Kispest látogat csütörtökön délután a Dunaújvárosi Sportcsarnokba.

Második hely a Kohász Kupán

Második hely a Kohász Kupán

2018. aug. 17.

Nagy csatában ért el 26-26-os dönteltent együttesünk a Budaörs ellen a Kohász Kupa utolsó játéknapján.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
szep. 13.
17:00
MOL Esztergom
Esztergom
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-13T17:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat