„ACÉL A SZÍV!”
Előre léptünk
A junior pontvadászatban hozhat komoly hasznot az NB I/B-s felnőtt bajnokságban való szereplés akadámiánk fiataljainak
Lejátszotta idei utolsó mérkőzését is a bajnokságban akadémiánk NB I/B-s együttese, mely a Győri AUDI ETO KC vendégeként zárta le a 2015-ös esztendőt. György László tanítványainak továbbra is nélkülözniük kellett egyik kulcsjátékosukat, a sérüléssel bajlódó Ferenczy Fruzsinát, ám ez sem gátolta meg őket abban, hogy 11-8-as félidei hazai vezetés után, feljavuló védekezésüknek, s kiváló küzdőszellemüknek köszönhetően 24-23-as győzelmet arassanak a Rába-parti zöld-fehérek ellen.
Érthetően elégedett is volt tanítványai teljesítményével György László edző is, aki szerint a Kohász játékosai végig remek hozzáállással kézilabdáztak a rangadón, azt is elbírták, hogy összesen húsz percet kellett emberhátrányban játszaniuk, s igazi csapatjátékot bemutatva sikerült elhozniuk Győrből a bajnoki pontokat.
Ez egyben azt is jelentette, hogy a 2016-os esztendő bajnoki feladatainak az ötödik helyről vág neki akadémiánk NB I/B-s együttese, s mint azt György László megfogalmazta, a szakvezetés szezon előtt kitűzött elképzeléseit maximálisan valóra váltotta a másodosztályú együttesünk, s ennek babérjait az évad második felében, a junior korosztályban is learathatják majd a játékosok.
"Megbeszéltük a szezon elején, hogy az NB I/B-s bajnokság nagyon sokat jelent majd juniorjaink számára, s úgy érzem, hogy ez látszik is, hiszen sokat fejlődtek egyénileg és csapatjátékban is. Bízom abban, hogy az NB I/B-s szereplésből még nagyobb előnyt tudunk majd kovácsolni tavasszal, s ez elsősorban a junior bajnokságban csúcsosodik majd ki. Itt a másodosztályban még általában nagyobb rutinnal rendelkező, gyorsabb játékosokkal szemben vesszük fel a versenyt, s fel is kell vennünk velük a tempót, ha eredményeket szeretnénk elérni, s ez óriási hasznára válik fiataljainknak. Azok a játékosok pedig, akik kevesebb szerepet kapnak az NB I-es csapatban, itt a második vonalban ki tudnak teljesedni, s meg tudják szerezni azt a meccsrutint, ami később egy osztállyal feljebb is hasznukra válhat" – árulta el György László, NB I/B-s csapatunk szakvezetője.
További hírek
Visszavágna a Vácnak a Kohász
2023. ápr. 14.Hazai környezetben, a Vác elleni összecsapással folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután öt órától.
Stábunk is bővülőben!
2023. ápr. 12.Igencsak mozgalmas időszak áll akadémiánk vezetősége mögött, hiszen ahogy a legtöbb csapatnál, úgy nálunk is javában zajlik a játékoskeret kialakítása a következő szezonra. Azonban nemcsak ez kapott fókuszt az elmúlt időben, hanem a szakmai stábunk megerősítése is.
Óriási győzelem Siófokon!
2023. ápr. 01.Az első perctől az utolsóig nagyot küzdve, igazi csapatként játszva aratott egygólos, 30-29-es győzelmet akadémiánk felnőtt együttese a Siófok otthonában.
Balaton-parti rangadó előtt
2023. már. 31.Nehéz hatvan perc vár akadémiánk felnőtt együttesére a Siófok elleni összecsapáson az NB I-es pontvadászat újabb fordulójában, szombaton este hat órától.
Fontos, szép siker hazai pályán
2023. már. 25.A DKKA a mai győzelmét Bába Mihály emlékének ajánlja.