„ACÉL A SZÍV!”
Itthon kezdjük a bajnokságot
Szeptember 2-án, a Budaörs elleni hazai találkozóval vág neki a bajnokság 2015/2016-os szezonjának együttesünk.
A Magyar Kézilabda Szövetségben kisorsolták a 2015-2016-os női NB I alapszakaszának párosításait. A sorsolás alapján eldőlt, hogy csapatunk szeptember 2-án, a Budaörs elleni hazai találkozóval kezdi meg a bajnoki küzdelmeket, míg alapszakasz utolsó játéknapján (2016. március 30.) a Győri ETO-t fogadja Mátéfi Eszter tanítványai.
Az idei szezonra alaposan átszervezték a bajnokság lebonyolítását is, hiszen az alapszakasz 1–8. helyezettje jut be a negyeddöntőbe, ahol az 1–8. helyezettek kuparendszerű negyeddöntőt játszanak (1–8., 2–7., 3–6., 4–5.) oda-visszavágó alapon. Az elődöntőkben, a bajnoki döntőben és helyosztókon szintén oda-visszavágó rendszerben döntik el a csapatok a helyezések sorsát, méghozzá úgy, hogy a felsőházi rájátszás párharcain az alapszakaszban jobb helyen végzett csapatok az első mérkőzések pályaválasztói.
Az alsóházban, vagyis a 9-12. helyen viszont megmarad az elmúlt években már megismert lebonyolítási rend: itt – egymás elleni eredményeik továbbvitelével - körmérkőzéses rendszerben döntenék el a bajnoki helyezéseket a résztvevők.
A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia NB I-es sorsolása
1. forduló - 2015. 09. 02. DKKA – Budaörs
2. forduló - 2015. 09. 06. Mosonmagyaróvár – DKKA
3. forduló - 2015. 09. 13. DKKA – MTK
4. forduló - 2015. 09. 20. Debrecen – DKKA
5. forduló - 2015. 09. 23. DKKA – FTC
6. forduló - 2015. 09. 27. DKKA – Vác
7. forduló - 2015. 10. 03. Fehérvár – DKKA
8. forduló - 2015. 10. 25. DKKA – Siófok
9. forduló - 2015. 11. 01. Érd – DKKA
10. forduló - 2015. 11. 08. DKKA – Békéscsaba
11. forduló - 2015. 11. 21. Győr – DKKA
12. forduló - 2016. 01. 03. Budaörs – DKKA
13. forduló - 2016. 01. 10. DKKA – Mosonmagyaróvár
14. forduló - 2016. 01. 17. MTK – DKKA
15. forduló - 2016. 01. 24. DKKA – Debrecen
16. forduló - 2016. 01. 31. FTC – DKKA
17. forduló - 2016. 02. 07. Vác – DKKA
18. forduló - 2016. 02. 21. DKKA – Fehérvár
19. forduló - 2016. 02. 28. Siófok – DKKA
20. forduló - 2016. 03. 03. DKKA – Érd
21. forduló - 2016. 03. 27. Békéscsaba – DKKA
22. forduló - 2016. 03. 30. DKKA - Győr
További hírek
Nem borult a papírforma
2022. szep. 16.Hiába tartotta magát jól sokáig, az első felvonás utolsó tíz percében veszítette el a DVSC elleni debreceni bajnokiját akadémiánk felnőtt együttese.
Bravúrra készül együttesünk
2022. szep. 15.A tavalyi bronzérmes otthonában is győzelmet tűzi ki maga elé akadémiánk felnőtt együttese a bajnokság újabb fordulójában.
Küzdelemből jeles: Döntetlen a fehérvári kézithrilleren
2022. szep. 09.Fordulatos, nagy csatában, az utolsó másodpercben szerzett góllal ért el 26-26-os döntetlent akadémiánk felnőtt együttese az Alba FKC elleni megyei rangadón.
Bérletinformáció
2022. szep. 08.Többen is érdeklődtek, ezért mérlegelve a helyzetet Akadémiánk úgy döntött, lehetővé teszi a bérlet vásárlását a 2022/23-as szezonra.
Megyei rangadó előtt
2022. szep. 08.Idegenben, az Alba FKC elleni mérkőzésen szerezheti meg második bajnoki győzelmét akadémiánk felnőtt együttese pénteken este hat órától.