„ACÉL A SZÍV!”
Egy szép kapcsolat folytatása
Egyéves megállapodást kötött egymással ma késő délelőtt a Di-Fer Autókereskedés, valamint a csapatunk válogatott játékosa, Triscsuk Krisztina.
A Di-Fer Újváros márkafüggetlen autókereskedés és szerviz két éve nyitotta meg kereskedését városunkban, s a mai nappal hivatalosan is belépett a DKKA, s azon belül egyik kiváló játékosunk, Triscsuk Krisztina támogatói közé. Mint azt Pulai Árpád cégcsoportvezető a ma késő délelőtt megtartott tájékoztatón elárulta, Triscsuk Krisztinával és a kézilabdával már Érden kapcsolatba került, s amikor válogatott játékosunk Dunaújvárosba szerződött, azonnal szárba szökkent az a gondolat, hogy ez a kapcsolat itt is tovább folytatódhatna.
Éppen ezért a cégcsoport egyéves szerződést kötött Krisztinával, aki a következő egy évben díjmentesen, mindössze az üzemanyag költséget állva használhatja egyik személygépkocsijukat. Az együttműködés azért is fontos a cég számára, mert szeretnének még közelebb kerülni a sportágat szerető közvéleményhez, magához a csapathoz, s ahogy azt Pulai Árpád megfogalmazta, az elmúlt szezonhoz hasonlóan az új idényben is igyekszik majd ott lenni a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia mérkőzésein.
Érthetően örült a megállapodásnak Triscsuk Krisztina is, aki elmondta, hogy az előző autója is Opel volt, nagyon szereti ezt a márkát, s mivel ő rengeteget utazik, ezért a mostani megállapodással komoly segítséghez jutott, így örömmel használja a következő egy évben a ma kapott vadonatúj gépkocsit.
Kép forrása: Sándor Judit (DO)
További hírek
Visszatér a fiatal jobbszélső
2021. máj. 17.A dunaújvárosi nevelésű Kukucska Viktória a Boglári Akadémia-SZISE együttesétől tér vissza akadémiánkhoz.
A döntőbe jutásért játszunk
2021. máj. 17.Tetemes, tizennyolc gólos előnyből várjuk a Vasas elleni Liga Kupa-elődöntő ma délutáni visszavágóját.
Szoros vereség idegenben
2021. máj. 14.Hiába vezetett az első félidő után még három góllal, 28-25-ös vereséget szenvedett Mosonmagyaróváron akadémiánk felnőtt együttese.
Tovább fejlődhetnek a felnőttek között
2021. máj. 14.Fodor Neszta, Husti Hanna, illetve Takács Cecília is marad akadémiánk felnőtt együttesénél.
Dunaújvárosban maradnak kapusaink is!
2021. máj. 13.Hlogyik Petra és Wéninger Alexa is akadémiánk felnőtt együttesének tagjaként vág neki a 2021/2022-es szezonnak.