„ACÉL A SZÍV!”
Ketten a válogatottban
Csapatunk két játékosa, Bulath Anita és Triscsuk Krisztina is meghívót kapott női kézilabda válogatottunk keretébe.
A jövő héten újra együtt készül a decemberi világbajnokságra a magyar női kézilabda válogatott, melynek szövetségi kapitánya nyilvánosságra hozta nemzeti csapatunk keretét. Mint az a Magyar Kézilabda Szövetség tájékoztatójából kiderült, Németh András két játékosunkat, Bulath Anitát és Triscsuk Krisztinát is meghívta a közös gyakorlásokra, melyek részeként augusztus 7-én és 8-án a japán válogatottal is megmérkőzik együttesünk.
"A csapat keretében kevés a változás az osztrákok elleni vb-selejtezőkhöz képest, hiszen júniusban elégedett lehettem valamennyi kerettag munkájával. A mostani közös munka legfőbb célja, hogy folyamatosan találkozzon a válogatott, és az októberi Eb-selejtezők előtt ne teljen el túl hosszú idő gyakorlás nélkül. Meghívtam a csapatba Zácsik Szandrát is, aki a Japánok ellen feltehetőleg nem lép pályára, hiszen gyermeke születése után még nincs játékban, de csak akkor lehetséges a csapatba építése a vb-re, ha már most megismeri a válogatottbeli feladatokat, taktikát." – árulta el Németh András szövetségi kapitány.
A magyar válogatott kerete: Bulath Anita, Triscsuk Krisztina (Dunaújvárosi KKA), Janurik Kinga (Érd), Mayer Szabina (Fehérvár KC), Hornyák Dóra, Kovacsicz Mónika, Mészáros Rea, Szamoránsky Piroska, Szucsánszki Zita, Zácsik Szandra (FTC-Rail Cargo Hungaria), Bódi Bernadett, Kiss Éva, Kovacsics Anikó, Planéta Szimonetta, Tomori Zsuzsanna, Tóth Gabriella (Győri Audi ETO), Bíró Blanka (Ipress Center Vác), Erdősi Ildikó (Siófok Galerius Fürdő).
További hírek
A Siófok következik a kupában
2018. nov. 13.Támadásban kell elsősorban javulnia együttesünknek ahhoz, hogy legyen esélye a remek erőkből álló Siófok elleni kupamérkőzésen.
A Kohász várja az adai tehetségeket
2018. nov. 13. #DKKA utánpótlásKedves vendégeket fogadott a hét végén a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia.
Hasznos torna a sportcsarnokban
2018. nov. 13. #DKKA utánpótlásAz U10-esek a második, míg U13-as csapatunk az első helyen fejezte be az egyetemi sportcsarnokban megrendezett viadalt.
Vereség hazai pályán
2018. nov. 10.Rengeteg ziccert kihagyott, így végül 26-18-as vereséget szenvedett a spanyol Super Amara Bera Bera elleni EHF Kupa-párharc odavágóján akadémiánk felnőtt együttese.
Nemzetközi feladatok előtt
2018. nov. 09.Az EHF Kupa selejtezőjének harmadik körében a spanyol bajnok Super Amara Bera Bera lesz együttesünk ellenfele szombaton délután a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.
2015-16 EHF Kupagyőztes




