„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Ezúttal győzelem

2015. aug. 07.
  • Facebook

Szoros, a végletekig kiélezett mérkőzésen sikerült legyőznünk az MTK csapatát a fővérosban ma délután.

Újabb felkészülési mérkőzést játszott ma együttesünk, mely délután négy órától viszonozta az MTK szerdai, dunaújvárosi látogatását. Mátéfi Eszter vezetőedző ezúttal sem számíthatott válogatott játékosaira, s mivel a maródiak sem épültek fel, így a legutóbb látott felállásban várta az összecsapás a Kohász. Mely hasonlóan szorosan alakult, mint a két gárda szerdai mérkőzése, ezúttal is jobban kezdett a fővárosi alakulat, mely a félidei szünethez érve még egy góllal vezetett (12-11), ám a térfélcserét követően a mieink voltak a pontosabbak, s ha minimális különbséggel is, de 24-23-ra legyőzték ellenfelüket.

Nem csak a győzelemnek, hanem a mutatott játéknak is örülhetett ezúttal Mátéfi Eszter vezetőedző, aki elégedetten értékelte tanítványai mai teljesítményét.

"Hasonlóan szoros mérkőzést játszottunk, mint szerdán, azzal a különbséggel, hogy most egy kicsivel jobban kezdtünk, s bár az első félidőben rendre az MTK vezetett, nem engedtük el őket két-három gólnál távolabb. A második félidőben még tovább javult a védekezésünk, sok labdát szereztünk, s ezekből végre a ziccereinket is jó arányban tudtuk kihasználni, így megfordítottuk a meccset, s végül sikerült nyernünk is. A lányok komolyan vették a találkozót, elsősorban védekezésben nyújtottak jó teljesítményt, de az elmúlt meccshez képest szerencsére sikerült lecsökkenteni a technikai hibáink számát is. Nagyon hasznos volt számunkra ez a két találkozó, válogatottjaink hiányában többet tudtak játszani új játékosaink, így ők is éles helyzetben tudták gyakorolni a támadásban és védekezésben elképzelt taktikát."

MTK - DKKA 23-24 (12-11)

A DKKA gólszerzői: Kovács A. 10, Szalai B. 5, Azari F. 1, Takács D. 1, Vincze M. 2, Ferenczy F. 1, Nick V. 1, Takács B. 3.

Főoldali kép: Sándor Judit (DO)

További hírek

Győzni kell a továbbjutásért

Győzni kell a továbbjutásért

2022. nov. 23.
Nem okozhat gondot akadémiánk felnőtt együttese számára a továbbjutás kivívása a Magyar Kupa harmadik fordulójában a KK Ajka vendégeként.
DKKA KIVÁLASZTÓ NAP - 2022.11.13.

DKKA KIVÁLASZTÓ NAP - 2022.11.13.

2022. okt. 25. #DKKA utánpótlás

Gyere el a próbanapunkra és mutasd meg magad Te is!

Szép győzelem a Budaörs ellen

Szép győzelem a Budaörs ellen

2022. okt. 22.

Jó védekezéssel, s egyre javuló támadójátékkal aratott megérdemelt, 26-22-es sikert a Budaörs elleni hazai bajnokin akadémiánk felnőtt együttese ma este.

Itthon javíthatunk

Itthon javíthatunk

2022. okt. 22.

A Budaörs elleni hazai összecsapáson kapaszkodna még feljebb a bajnoki tabellán akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután.

Dupla győzelem Érden

Dupla győzelem Érden

2022. okt. 21. #DKKA utánpótlás

Tegnap az U17 és az U19-es első osztályban szereplő csapataink is vendégként léptek pályára.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat