„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Itthon, erős mezőnyben

2015. aug. 13.
  • Facebook

Hat együttes küzd meg pénteken és szombaton a Kohász-Hummel Kupáért, melyet ezúttal is ingyenesen tekinthetnek meg a sportág szerelmesei a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.

A nyári felkészülés egyik legfontosabb tornájára készül együttesünk, mely pénteken, illetve szombaton a Dunaújvárosi Sportcsarnokban rendezi meg a IV. Kohász-Hummel Kupát. Az idei, szokás szerint nemzetközi viadalon a DKKA csapatán kívül a Vác, a Debrecen, a Fehérvár KC, illetve a romániai Zalau (zilah), valamint az orosz Zvezda Zvenigorod együttesei vesznek részt.

Mint arról már beszámoltunk, a pénteki csoportmeccseket követően szombaton a helyosztókat rendezik meg az ingyenesen megtekinthető viadalon, melyen három-három összecsapáson léphetnek pályára a résztvevő együttesek. Nagyon várja már a hétvégi tornát együttesünk szakvezetője, Mátéfi Eszter is, aki szerint remek felkészülési lehetőséget jelent majd minden csapat számára a kétnapos viadal.

"Fontos részét képezi felkészülésünknek a hétvégi viadal, s azok után, hogy tavaly is sikerült egy nagyon nívós nemzetközi kupát összehozni, erősen bízunk abban, hogy az idei torna is jól szolgálja majd minden csapat felkészülését. Hazai közönség előtt mindig izgalmasabb játszani, s bár természetesen az eredmény is fontos, az elsődleges célunk továbbra is az, hogy a lehető legjobban összerakjuk játékunkat a várhatóan nagyon kemény bajnoki idényre. egy évvel ezelőtt minden csapat elégedett volt a rendezéssel, s azzal, hogy jó színvonalú mérkőzéseket tudtak játszani, s idén is ez a célunk rendezőként. Csapatként viszont azt szeretnénk elérni, hogy a mostani tornán újabb lépést tegyünk előre az új játékosok beépítésében, a taktikai elemek gyakorlásában, hiszen gyorsan közeledik a bajnoki rajt. Az idei szezon különösen kemény lesz, mert sokat erősödtek a csapatok, így nekünk már a rajtra százszázalékos állapotba kell hozni magunkat. Ez a torna, s az összes ilyen nyári viadal erről, vagyis a gyakorlásról szól, de a mezőnyt látva biztos vagyok abban is, hogy remek színvonalú, jó mérkőzéseket láthatnak majd azok, akik kilátogatnak pénteken és szombaton a Dunaújvárosi Sportcsarnokba" – árulta el csapatunk vezetőedzője.

 

A IV. Kohász-Hummel Kupa csoportbeosztása és menetrendje

 

A csoport: Zvezda Zvenigorod, DVSC TVP, DKKA

B csoport: H.C. Zalau, Interpress Vác, Fehérvár KC

 

Augusztus 14.

 

09:30 - H.C. Zalau – Fehérvár KC

11:00 - DKKA - DVSC TVP

13:30 - Interpress Vác - Fehérvár KC

15:00 - DVSC TVP – Zvezda Zvenigorod

17:30 - H.C. Zalau - Interpress Vác

19:00 - Zvezda Zvenigorod – DKKA

 

Augusztus 15.

 

10:00 - A3 – B3 (az ötödik helyért)

12:00 - A2 – B2 (a harmadik helyért)

14:00 - A1 – B1 (az első helyért)

További hírek

Összeállítás az EHF kupa döntő győztes mérkőzésének pillanatairól

Összeállítás az EHF kupa döntő győztes mérkőzésének pillanatairól

2016. máj. 22.

Összeállítás az EHF kupa döntő győztes mérkőzésének pillanatairól
Készítette: Veres Péter

 

Szép búcsú a hazai pályától

Szép búcsú a hazai pályától

2016. máj. 20.

Az első félidőben még akadozott a gépezet, de végül simán, 34-26-raq nyert együttesünk a Fehérvár KC elleni helyosztó első mérkőzésén.

Utoljára itthon

Utoljára itthon

2016. máj. 20.

Az idei bajnoki szezon utolsó hazai mérkőzését játssza ma este hat órától csapatunk a megyei rivális Fehérvár KC ellen.

A serdülők visszavágtak az érdieknek

A serdülők visszavágtak az érdieknek

2016. máj. 19. #DKKA utánpótlás

Az idegenben elszenvedett vereség után sokat készült, s végül 26-15-ös győzelmet aratott az érdiek elleni bajnokin akadémiánk második számú serdülő csapata.

Kézilabda NB I/B: fejlődési mutatók

Kézilabda NB I/B: fejlődési mutatók

2016. máj. 18. #DKKA utánpótlás

Egyénileg és csapatként is előre léptek junior kézilabdázóink az NB I/B-s felnőtt bajnokságban, de sok türelemre és munkára lesz még szükségük ahhoz, hogy a felnőtt csapat biztos tagjai legyenek.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
okt. 11.
17:00
NEKA
NEKA
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-10-11T17:00:00+02:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat