„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Hétvégén az Ipress Kupáért

2015. aug. 19.
  • Facebook

Újabb rangos tornán vesz részt Mátéfi Eszter együttese, mely szombaton és vasárnap Vácon, az Ipress Kupán lép pályára.

Mint azt bizonyára minden dunaújvárosi kézilabda drukker tudja és figyelemmel követte, együttesünk nyerte a mögöttünk hagyott hétvégén megrendezett IV. Kohász-Hummel Kupát. A rangos, hatcsapatos megméretés küzdelmes, jó mérkőzéseket hozott, így remek felkészülési lehetőséget biztosított minden résztvevő csapat számára az egyre inkább közelgő bajnoki rajt előtt. Elégedett volt a torna színvonalával, s a mutatott teljesítménnyel Mátéfi Eszter vezetőedző is, aki hétfő délutánig adott "szabadságot" játékosainak.

Nem csak kemény edzések várnak azonban Triscsukékra az előttünk álló héten, hanem egy újabb felkészülési torna, melynek az a váci csapat ad otthont, amelyik éppen a Kohász kézilabdázóival játszotta a dunaújvárosi viadal döntőjét. Az Ipress Kupa 2015 elnevezésű viadalon négy magyar csapat vesz részt, ám elnézve a mezőnyt, egyik gárdának sem lesz könnyű dolga a végső siker megszerzésében.

A házigazda váciakon és a mieinken kívül ugyanis a nyáron alaposan megerősített Siófok, valamint az a Fehérvár KC vesz részt a kétnapos megméretésen, mely Dunaújvárosban végül a harmadik helyen végzett. A csapatok körmérkőzéses rendszerben döntenek majd a végső helyezésekről: augusztus 22-én kettő, míg 23-án egy-egy mérkőzés vár az együttesekre. Csapautnk megyei riválisa ellen kezdik meg a viadalt szombaton reggel tíz órától, majd fél öttől jöhet a Kohász Kupa döntőjének "visszavágója" a hazaiak ellen, míg vasárnap fél négytől a Siófok ellen fejezik be a küzdelmeket Mátéfi Eszter tanítványai.

Ipress Kupa 2015 programja

2015. augusztus 22. (szombat)

10:00 Dunaújvárosi KKA – Fehérvár KC
12:00 Ipress Center – Vác – Siófok KC
16:30 Ipress Center-Vác – Dunaújvárosi KKA
18:30 Siófok KC – Fehérvár KC

2015. augusztus 23. (vasárnap)

15:30  Dunaújvárosi KKA – Siófok KC
17:30  Fehérvár KC – Ipress Center-Vác

További hírek

ÉLŐ közvetítés

ÉLŐ közvetítés

2020. dec. 15.

Élőben közvetítjük a DKKA - TEMPO SE Liga Kupa női-C. csoport mérkőzést a DKKA TV Youtube csatornán

kezdés: 2020.12.15 18:00

DKKA Toborzó 2021

DKKA Toborzó 2021

2020. dec. 13. #DKKA utánpótlás

A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felvételt hirdet a 2006, 2007 és 2008-ban született kézilabdás lányok számára.

Ne csak iskolát, hanem egy sikeres közösséget is válassz magadnak!

Új játékszabályokat tesztelünk!

Új játékszabályokat tesztelünk!

2020. dec. 08.

A passzív játék, a kapus fejbedobása és a kezdődobás elvégzése terén szabálymódosítások készülnek a kézilabdában. A jövő júliustól bevezetendő új regulákat a Nemzetközi Kézilabda Szövetség felkérésére a magyar csapatok tesztelhetik mérkőzéseiken. Köztük a DKKA is!

Anastasija Babovic: Ez volt az álmom, minden pillanatát élvezem!

Anastasija Babovic: Ez volt az álmom, minden pillanatát élvezem!

2020. dec. 05.

Fantasztikusan rajtolt tegnap Montenegro a női kézilabda EB-n. A franciák ellen végig vezetett Kim Rasmussen csapata, csak az utolsó tíz percben sikerült fordítania az ellenfélnek, így végül egy gólos hátránnyal zártak (24-23). A DKKA fiatal kapusa, Anastasija Babovic nem kapott ugyan játéklehetőséget, de így is nagyon boldog.

“Úgy érzem, az utolsó napra megérkeztem” - Szabó Aida a serdülő válogatott összetartás táborról

“Úgy érzem, az utolsó napra megérkeztem” - Szabó Aida a serdülő válogatott összetartás táborról

2020. nov. 29. #DKKA utánpótlás

A DKKA serdülő csapatának rendkívüli tehetségű irányító, balátlövője meghívást kapott a serdülő válogatott keretösszetartás táborába. Szabó Aida négy napot töltött a héten Gyálon, ahol lehetőséget kapott rá, hogy bizonyítsa, a korosztálya legkiválóbb hazai játékosai között tarthatják számon.

  • további hírek

Következő mérkőzés

LU18 I. osztály-Nyugat

DKKA
szep. 03.
14:00
Győri Audi ETO KC
Győri Audi ETO
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-03T14:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat