„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Tornagyőzelem Vácon!

2015. aug. 23.
  • Facebook

A Fehérvár KC, a Vác, valamint a Siófok együttesét is legyőzve szerezte meg az Ipress-Kupa első helyét együttesünk.

Vácon vendégszerepelt hétvégén csapatunk, mely az Ipress-Kupa küzdelmeiben mérette meg magát: Mátéfi Eszter tanítványai erős mezőnyben, a házigazda váciak mellett a Fehérvár KC és a Siófok ellen léptek pályára a kétnapos felkészülési tornán. Együttesünk először megyei riválisa, a székesfehérvári alakulat ellen húzott szerelést, s egy végletekig kiélezett találkozón aratott 27-26-os sikert úgy, hogy a félidei pihenőnél 14-14-es állást mutatott az eredményjelző.

A szombati játéknap második találkozóján a vendéglátó Vác volt a mieink ellenfele, ám ez az összecsapás most nélkülözte az izgalmakat, hiszen Triscsukék kiváló védekezéssel lepték meg ellenfelüket. Együttesünk már az első harminc percet követően öt góllal, 12-7-re vezetett, s a másodikban is maximálisan irányítása alatt tartotta a mérkőzést. A 25-20-as győzelem egyben azt is jelentette, hogy az utolsó, Siófok elleni találkozó eredményétől függetlenül a mieink már az első nap után megnyerték a kupaküzdelmeket.

A torna – mieink számára – utolsó találkozója azonban ennek ellenére is nagyon komoly presztízscsatát hozott a nyáron rendkívüli módon megerősített Balaton-partiak ellen. Az első harminc percben végig fej-fej mellett haladtak a csapatok, de a szünetnél mégis a mieink álltak jobban egy találattal (12-11). A térfélcsere után beleerősített a Kohász, mely három-négy találattal meglépett ellenfelétől, s ugyan a Siófok is jól hajrázott, az utolsó percekben megőrizte vezetését a Mátéfi-csapat, mely végül 30-29-es sikert aratva, háromból három meccset megnyerve végzett az Ipress-Kupa első helyén.

Együttesünk hétvégi eredményei

Fehérvár KC - DKKA 26-27 (14-14)
DKKA - Ipress-Center Vác 20-25 (7-12)
DKKA - Siófok KC-Galérius Fürdő 30-29 (12-11)

További hírek

Közel voltunk a bravúrhoz

Közel voltunk a bravúrhoz

2022. ápr. 13.

Óriási küzdelemben, az utolsó másodpercekben kapott góllal szenvedtünk 22-21-es vereséget a Debrecen elleni hazai bajnokin, a látottak alapján legalább egy pontot érdemelt volna csapatunk.

Hazai csata a Debrecen ellen

Hazai csata a Debrecen ellen

2022. ápr. 12.

A tabella harmadik helyén álló DVSC ellen is jó meccset játszana akadémiánk felnőtt együttese az NB I-es pontvadászat hétközi fordulójában.

Győzelem a megyei rangadón

Győzelem a megyei rangadón

2022. ápr. 09.

Hiába a visszafogott kezdés, magabiztos, 29-26-os győzelemnek örülhetett akadémiánk felnőtt együttese az Alba FKC elleni székesfehérvári bajnokin.

Mindenkitől kicsit több kell

Mindenkitől kicsit több kell

2022. ápr. 08.

Kulcsjátékosai nélkül várja az Alba FKC elleni megyei rangadót akadémiánk felnőtt együttese szombaton este hat órától.

Hiába a nagy hajrá

Hiába a nagy hajrá

2022. ápr. 03.

Kétgólos, 32-30-as vereséget szenvedett akadémiánk felnőtt együttese az MTK elleni fővárosi bajnokin.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat