„ACÉL A SZÍV!”
Elégedettségi mutatók
Játékosaink hozzáállásával és mutatott teljesítményével elégedett lehetett vezetőedzőnk a hétvégén lejátszott, s megnyert váci torna után.
Mint arról beszámoltunk, remek győzelmet aratott a váci Ipress Kupán együttesünk, mely mindhárom mérkőzését megnyerve hódította el a négycsapatos torna első helyét. Játékosaink másfél nap pihenőt kaptak a viadal után, ám ma már újra magukra öltötték a munkaruhát, hogy a lehető legjobban felkészüljenek a jövő heti bajnoki rajtra.
A ma délutáni edzésén arra kértük Mátéfi Eszter vezetőedzőt, hogy tekintsen vissza a váci megméretésre, s ahogy az várható volt, szakvezetőnk elégedett volt együttese teljesítményével.
"Ezen a három mérkőzésen nagyon sok mindent tudtunk gyakorolni, az újonnan igazolt játékosoknak is igyekeztem több lehetőséget adni, hogy el tudják sajátítani akár a védekezési rendszerünket, akár a támadójátékot, szóval nem mindig az eredményesség volt a fő szempont, hanem az, hogy be tudjunk gyakorolni bizonyos dolgokat. Az első két mérkőzésen nagyon kevés volt a technikai hibánk, s bár támadójátékban van még mit javulnunk, kicsit pontosabb is volt a játékunk, mint a Kohász Kupán, ráadásul a kapusteljesítményünk is fokozatosan javult, ami szintén örömteli. A harmadik mérkőzésen már kicsit többet hibáztunk, de fontos volt, hogy amit kértem a csapattól, azt taktikailag megvalósították, s annak ellenére is motiváltan, remek hozzáállással játszottak, hogy ekkorra már megnyertük a tornát." – árulta el Mátéfi Eszter.
Vezetőedzőnk a házigazda Vác elleni találkozóval volt a legelégedettebb, ráadásul a játékosok hozzáállása az egész torna ideje alatt kifogástalan volt.
"Mind a három mérkőzést nagyon komolyan vették a lányok, így a hozzáállásukra semmi panaszom nem lehetett. A legnagyobb örömöt a Vác elleni találkozó okozta, mely előtt azt kértem, hogy végig nagyon keményen és határozottan védekezzünk, s mivel a hazai tornán már megismertük ellenfelünket, így tudtuk, hogy kire miként kell kilépni, kit hogyan tudunk megfogni. Amit kértem, azt maradéktalanul be is tartották a csapat tagjai, az első félidőben hét gólt kaptunk, a folytatásban is uraltuk a meccset, s a végén már azok is több lehetőséget kaphattak, akik korábban nem játszottak. A folytatásban már csak finomítások várnak ránk, valószínűleg a fiúkkal játszunk majd egy edzőmérkőzést, de most már egyértelműen a bajnoki rajt lebeg a szemünk előtt, de a Budaörs elleni jövő heti találkozóig még el tudjuk végezni azt a munkát, amit előzetesen elterveztünk, s készen állunk majd a bajnoki nyitányra." – adott már egy rövid előzetest a szeptember 2-i mérkőzés előtt szakvezetőnk.
Addig azonban még vár egy nagyon komoly rendezvény a sportág szerelmeseire, hiszen augusztus 28-án délután négy órától rendezi meg akadémiánk azt a nagyszabású gálát, melyen végleg búcsút int az aktív kézilabdázásnak a dunaújvárosi és a magyar kézilabda sport ikonja, Ferling Bernadett. Mátéfi Eszter nagyon várja már a rendezvényt, s mint azt elárulta, Detti maximálisan megérdemli azt, hogy pályafutásához méltó módon mondhassunk neki köszönetet azért, amit városunkért, s együttesünkért tett az elmúlt húsz évben.
"Nagyon sokszor gondoltam már erre a pénteki gálára az elmúlt időszakban, s nagyon remélem, hogy tényleg egy méltó búcsúmérkőzést, gálaestet varázsolnak a szervezők Detti tiszteletére. Ha van valaki, akkor ő ezt megérdemli, húsz éven keresztül szolgálta ezt a klubot teljes tudásával, lett volna lehetősége arra, hogy eligazoljon innen, de a szíve mindig itt tartotta, ezért nagyon bízom abban, hogy telt ház előtt, egy jó hangulatú gálaesttel tudunk neki kedveskedni.
További hírek
Itthon vághat vissza a Budaörsnek a Kohász
2024. már. 08. #DKKA felnőtt csapatHazai környezetben, a Budaörs elleni találkozóval folytatja az NB I-es pontvadászat küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután öt órától.
Ez már nagyon kellett!
2024. már. 02. #DKKA felnőtt csapatSzorosabb első félidő után jó játékkal aratott 32-19-es győzelmet a Kozármisleny elleni bajnokin akadémiánk felnőtt együttese a sportcsarnokban ma este.
Nem hibázhat a DKKA
2024. már. 01. #DKKA felnőtt csapatNem vár könnyű csapata kézilabdázóinkra a sereghajtó Kozármisleny ellen, de most már muszáj lesz itthon tartani a nagyon fontos bajnoki pontokat.
Nagyon fájdalmas hazai vereség
2024. feb. 23.Rendkívül hullámzó teljesítményt nyújtva szenvedett 29-27-es vereséget akadémiánk felnőtt együttese a Vasas elleni hazai bajnokin.
Fontos pontokra hajt a DKKA
2024. feb. 23.Itthon kell tartania a két pontot a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda akadémia felnőtt együttesének a Vasas elleni bajnokin.