„ACÉL A SZÍV!”
Fölényes junior győzelem
Kiütésess, 39-18-as győzelmet aratott a Budaörs otthonában akadémiánk junior együttese, mely biztosan tartja második helyét a bajnokságban.
Nem csak felnőtt kézilabdázóink, hanem akadémiánk junior együttese is lejátszotta első bajnoki mérkőzését a 2016-os esztendőben. György László tanítványai Budaörsön vendégeskedtek vasárnap, ahol egyértelmű esélyesként várták a sereghajtó házigazdák elleni összecsapást. Fiataljaink magabiztosan hozták is a kötelező pontokat, hiszen 39-18-ra legyőzték ellenfelüket, így továbbra is biztosan tartják második helyüket a pontvadászatban, ám György László edző szerint bőven van még lehetőségük a javulásra.
"Az első félidőben nagyon látszott, hogy több mint egy hónapja nem játszottunk tétmérkőzést a bajnokság szüneteltetése miatt. Kissé enerváltak voltunk, sok hibával játszottunk, ez látszott a gólok arányában is, mindössze tizennégy alkalommal találtunk kapuba. A második félidőben már felszabadultabban játszott a csapat, így végül nagy gólarányú, 39-18-as győzelmet tudtunk aratni. A fölényes siker ellenére azonban igen sok volt a hibánk, támadásban és védekezésben is pontatlanok voltunk olykor, de ezt annak tudom be, hogy régen nem játszottunk mérkőzést" – fogalmazott junior együttesünk szakvezetője.
További hírek
Kemény csata vár az akadémistákra
2023. feb. 11.Idegenben, a Békéscsaba ellen folytatja a bajnokság küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese ma este hat órától.
Jutott a Keserűből... Érthetetlen leolvadás a második játékrészben.
2023. jan. 26.Hiába tartotta negyven percig szorosan a Kisvárda elleni csatát, a mérkőzés utolsó negyed órájában csak két gólt szerzett, így sima vereséget szenvedett együttesünk a bajnokság ma esti fordulójában.
A Kisvárda ellen folytatjuk a bajnokságot
2023. jan. 25.Sok utazás és egy nehéz ellenfél vár akadémiánk felnőtt együttesére az NB I-es pontvadászat újabb fordulójában.