„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Tisztes vereség a NEKA ellen

DKKA utánpótlás
2016. már. 24.
  • Facebook

Erősen tartalékos felállásban is alaposan megnehezítette a favorit NEKA dolgát akadémiánk junior csapata a bajnokság szerdai fordulójában.

A bajnokságban listavezető Nemzeti Kézilabda Akadémia együtteséhez látogatott szerdán délután akadémiánk junior csapata. Az összecsapásnak a házigazdák voltak az esélyesei, főleg úgy, hogy a mieink erősen tartalékos felállásban várhatták a mérkőzést. György László tanítványai ennek ellenére is tisztességgel helyt álltak, hiszen az első félidő nagy részében fej-fej mellett haladt a két csapat, s a hazaiak csak az utolsó percekben tudtak kétgólos előnyre szert tenni. A térfélcserét követően sajnos kiütközött, hogy a vendéglátók lényegesen bővebb kerettel állhattak fel, ugyanis egyre inkább elhúztak juniorjainktól, s végül öt6gólos, 28-23-as győzelmet arattak.

A vereség ellenére is elégedett volt a bajnokságban továbbra is harmadik helyen álló csapat játékával György László, aki szerint a mostani felállásban ez volt a reális eredmény a két gárda összecsapásán.

"A sérülések és betegségek, valamint a felnőtt csapat siófoki meccse miatt nagyon tartalékosan vártuk a balatonboglári mérkőzés, melynek első félidejében igen jól játszottak a lányok, s csak a véghajrában tudott meglépni két góllal ellenfelünk. A fordulást követően sajnos elfáradtunk, egyre több hibát vétettünk, s ezt ki is használták a házigazdák, akik innentől már kézben tartották a találkozót. Az utolsó percekre megint összeszedtük magunkat, jól küzdöttünk, így végül vállalható, ötgólos vereséget szenvedtünk, ám emiatt most nem lehetünk elégedetlenek, mert tartalékos összeállításunk ellenére is mutattunk be szép dolgokat, s ami az erőnkből futotta, azt ezúttal odatettük a pályára. Jól játszott, szép gólokat szerzett Kovács Dorina, rajta kívül Molnár Beatrix és Pálinkás Viktória teljesítményével lehettünk maradéktalanul elégedettek, de a többi pályára lépő játékosunk is igyekezett kihozni a maximumot a mérkőzésből" – értékelte a találkozót György László edző.

 

További hírek

No offense, actually

Támadásban nem ment a Kohásznak

2023. feb. 18.

Sajnos nem tudta megtörni rossz sorozatát akadémiánk felnőtt együttese, mely a kétgólos, 22-20-as vereséget szenvedett az Alba FKC elleni hazai összecsapáson.

Itthon javíthatnak akadémistáink

Itthon javíthatnak akadémistáink

2023. feb. 17.

Az Alba FKC elleni megyei rangadóval folytatja a bajnokság küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután öt órától.

Eliminated from the Cup

Debreceni továbbjutás a kupában

2023. feb. 15.

Negyed óráig tudta tartani a lépést a házigazda DVSC gárdájával akadémiánk felnőtt csapata a Magyar Kupa negyedik fordulójában.

Kupacsata előtt az akadémisták

Kupacsata előtt az akadémisták

2023. feb. 14.

Debrecenben, a Magyar Kupa negyedik fordulójában lép pályára akadémiánk felnőtt csapata szerdán délután öt órától.

A bad first half decided it all

Kár az első félidőért

2023. feb. 11.

Komoly hátrányba került az első félidőben, így hiába hajrázott nagyot, végül vereséget szenvedett akadémiánk felnőtt együttese Békéscsabán.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat