„ACÉL A SZÍV!”
Örömjáték a végére
Mindkét mérkőzését magabiztosan nyerte az ERIMA Gyermekbajnokság utolsó hazai fordulójában akadémiánk utánpótlás együttese.
A 2015/2016-os szezon utolsó hazai mérkőzéseit játszotta hétvégén az ERIMA Gyermekbajnokság küzdelmeiben a akadémiánk gyerek együttese. Takács Józsefné tanítványai előbb a Gárdony-Pázmánd SE, majd a Komárom VSE ellen húztak szerelést, s ahogy azt előzetesen remélték, mindkét alkalommal biztos győzelmeket arattak. Mint azt a dunaújvárosi fiatalok edzője elmondta, ugyan akadtak hibák a játékban, de ezúttal ez is belefért csapatának, melynek helyzetét ugyan az első meccsen megnehezítette a vendégek kapusa, a második találkozón már igazi örömjátékkal búcsúztak el a Dunaújvárosi Sportcsarnoktól.
Eredmények
DKKA – Gárdony-Pázmánd SE 18-11 (10-2)
DKKA – Komárom VSE 30-7 (13-5)
A csapat tagjai és gólszerzői: Di Maio Dóra, Fülöp Fanni (kapusok) – Jánosházi Mónika 6, Wenszky Janka, Varjas Lara 4, Kersztes Eliza 3, Jilling Linett 6, Slett Enikő, Matucza Gabriella 5, Somogyi Anna 2, Tancsa Kitti 6, Varga Anna 1, Gál Napsugár 1, Wenszky Dorka 14, Szalai Boglárka. Edző: Takács Józsefné.
További hírek
A 15-ös már Dunaújvárosban játszik!
2020. júl. 31.Nem kis meglepetésre tavasszal Dunaújvárosba igazolt a hatvanötszörös magyar válogatott átlövő, Debreczeni-Klivinyi Kinga. A 15-ös mez is szabad volt, így nem volt „akadálya” az átigazolásnak.
Munkában az utánpótlás
2020. júl. 28. #DKKA utánpótlásA korosztályos bajnokság élvonalát célozza meg a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia első számú serdülő együttese.
Dupla meccset játszottak az ifik
2020. júl. 24.Fiataljaink délelőtt és délután is megmérkőztek a Szombathelyi KKA ellen.
12 gólós győzelem a Vasas ellen
2020. júl. 24.Végig vezetve aratott 12 gólos sikert akadémiánk felnőtt együttese a Vasas elleni rácalmási edzőmeccsen.
Magas szinten fejlődhetnek!
2020. júl. 21. #DKKA utánpótlásCsapatunk több fiatal játékosa is kölcsönben folytatja.