„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Örömjáték a végére

DKKA utánpótlás
2016. máj. 10.
  • Facebook

Mindkét mérkőzését magabiztosan nyerte az ERIMA Gyermekbajnokság utolsó hazai fordulójában akadémiánk utánpótlás együttese.

A 2015/2016-os szezon utolsó hazai mérkőzéseit játszotta hétvégén az ERIMA Gyermekbajnokság küzdelmeiben a akadémiánk gyerek együttese. Takács Józsefné tanítványai előbb a Gárdony-Pázmánd SE, majd a Komárom VSE ellen húztak szerelést, s ahogy azt előzetesen remélték, mindkét alkalommal biztos győzelmeket arattak. Mint azt a dunaújvárosi fiatalok edzője elmondta, ugyan akadtak hibák a játékban, de ezúttal ez is belefért csapatának, melynek helyzetét ugyan az első meccsen megnehezítette a vendégek kapusa, a második találkozón már igazi örömjátékkal búcsúztak el a Dunaújvárosi Sportcsarnoktól.

Eredmények

DKKA – Gárdony-Pázmánd SE 18-11 (10-2)
DKKA – Komárom VSE 30-7 (13-5)

A csapat tagjai és gólszerzői: Di Maio Dóra, Fülöp Fanni (kapusok) – Jánosházi Mónika 6, Wenszky Janka, Varjas Lara 4, Kersztes Eliza 3, Jilling Linett 6, Slett Enikő, Matucza Gabriella 5, Somogyi Anna 2, Tancsa Kitti 6, Varga Anna 1, Gál Napsugár 1, Wenszky Dorka 14, Szalai Boglárka. Edző: Takács Józsefné.

 

További hírek

Új felállásban néznek a jövő elé!

Új felállásban néznek a jövő elé!

2020. már. 11.

Új menedzsercsapat segíti a jövőben Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémiát, melynek felnőtt csapatát Vágó Attila irányítja majd a következő szezonban.

Mi lesz veled, DKKA?!

Mi lesz veled, DKKA?!

2020. már. 10.

A fenti bizony releváns kérdés, melyet mostanában számtalan szurkoló és kézilabdabarát feltett nekünk. A bizonytalanság eloszlatása érdekében csapatunk a holnapi napon a tulajdonos, azaz Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzatával karöltve sajtótájékoztatót tart.

Ez sem a mi napunk volt!

Ez sem a mi napunk volt!

2020. már. 06.

A játék minden elemében jobb Mosonmagyaróvár 29-22-es győzelmet aratott a rossz napot kifogó akadémisták ellen a két gárda ma esti bajnokiján.

Folytatódik a bajnokság

Folytatódik a bajnokság

2020. már. 05.

Kőkemény hatvan perc vár akadémiánk felnőtt együttesére pénteken este a Mosonmagyaróvár vendégeként.

Újabb támogató az akadémia mellett

Újabb támogató az akadémia mellett

2020. feb. 27.

A DaruSín Kft. is belépett a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia támogatói közé.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
szep. 13.
17:00
MOL Esztergom
Esztergom
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-13T17:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat