„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Másodszor is címvédés Viborgban

DKKA utánpótlás
2016. aug. 06.
  • Facebook

Aakadémiánk U23-as csapata az első, az U19-esek a második helyen végeztek a Generation Handball elnevezésű nemzetközi kézilabda tornán.

A negyedik játéknappal folytatódott pénteken a Generation Handball fantázianévre hallgató nemzetközi kézilabda torna Viborgban. Akadémiánk csapatai közül az U23-asok korábbi eredményeit törölték a szervezők, ám juniorjaink pénteken újra "hivatalos meccsen" léptek pályára, hiszen a lengyel Vistal Gdynia ellen az U23-as korosztály aranyérme volt a tét. György László együttese szoros meccset játszott ellenfelével, ám végül 21-17-re nyerni tudott, így sorozatban harmadik alkalommal nyerte meg a rangos torna küzdelmeit.

U19-es együttesünk a középdöntővel, valamint a helyosztóval folytatta a sorozatot, s mivel fiataljaink előbb a házigazda Viborg, majd a svájci Herzogenbuchsee ellen is győzelmet arattak, így a nagyokhoz hasonlóan ők is a döntőbe jutottak. Itt újra a viborgiak vártak a mieinkre, ám a házigazdák visszavágtak a Kohász csapatának, s 14-11-es győzelmet aratva szerezték meg az első helyezést. U16-os együttesünk sajnos 16-15-ös vereséget szenvedett a dán Slagelse elleni középdöntős mérkőzésen, s mivel így csoportja harmadik helyén végzett, nem jutott tovább a érmekről döntő szakaszba.

A DKKA csapatainak eredménye

U23 – döntő: DKKA – Vistal Gdynia 21-17

U19 – döntő: Viborg HK – DKKA 14-11

U16 – középdöntő: Slagelse – DKKA 16-15

További hírek

Gerháth Kincső is nálunk folytatja

Gerháth Kincső is nálunk folytatja

2024. már. 22. #DKKA felnőtt csapat

Kellermann Dóra után egy újabb Érdről érkező játékost köszönthetünk a jövő évi játékosaink között.

Kellermann Dóra csatlakozik

Kellermann Dóra csatlakozik

2024. már. 21. #DKKA felnőtt csapat

Irányító poszton erősít csapatunk

Nem borult a papírforma

Nem borult a papírforma

2024. már. 20. #DKKA felnőtt csapat

Bő negyed óráig tudta megnehezíteni a debreceniek dolgát akadémiánk felnőtt együttese a két gárda ma délutáni bajnokiján a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.

Folytatódik a hazai mérkőzéssorozat

Folytatódik a hazai mérkőzéssorozat

2024. már. 19. #DKKA felnőtt csapat

Nehéz feladat vár együttesünkre a tabellán harmadik DVSC elleni hazai összecsapáson szerdán délután öt órától.

Küzdésből is jeles

Küzdésből is jeles

2024. már. 09. #DKKA felnőtt csapat

Óriási csatában aratott kétgólos, 23-21-es győzelmet akadémiánk felnőtt együttese a Budaörs elleni bajnokin a sportcsarnokban ma este.

  • további hírek

Következő mérkőzés

K&H női liga

DKKA
máj. 17.
18:00
Vasas SC
Vasas
Városi Sportcsarnok Dunaújváros
2025-05-17T18:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat