„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Egy győzelem, két vereség

DKKA utánpótlás
2016. szep. 21.
  • Facebook

Az Országos Serdülő Bajnokságban vereséget szenvedtek, az Erima Bajnokságban egy győzelemmel és egy vereséggel zártak hétvégén fiataljaink.

Százhalombattára látogatott a közemúltban serdülő együttesünk. Takács Józsefné tanítványai számára azonban nem az előzetesen reméltek szerint alakult az összecsapás, mivel számtalan eladott labdával könnyítették meg ellenfelük dolgát, a helyzeteket nem vállalták be akadémistáink, s amelyeket mégis, azok nagy részét kihagyták, így végül háromgólos, 10-7-es vereséget szenvedtek. A csapat edzője azt tartotta egyedül biztatónak az összecsapás után, hogy még egyszer ilyen gyengén nem játszhatnak, s a serdülő bajnokság következő fordulójában már jobb játékra lesznek képesek.

Vasárnap Balatonfüreden kezdődött meg kézilabdázóink számára a 2016/2017-es szezon Erima Bajnoksága, s az U13-as lányoknál három osztályban zajlanak idén a versenyek. Ebben a sorozatban magasra tették a mércét a mieink, akik az első osztályba adták le nevezésüket, ahol a csoportmeccsek alatt a Szombathellyel, a Kozármislennyel, a Siófokkal, a Győrrel, a Nagyatáddal, a Székesfehérvárral és Veszprémmel játszanak két-két fordulót.

Az első fordulóban a Szombathely és a székesfehérvári Alcoa várt a dunaújvárosi fiatalokra, akik előbbi ellen kezdték meg a küzdelmeket, s bár sokáig tartották a lépést a tavalyi sorozat ötödik helyezettjével, végül az ellenfél "bedarálta" az akadémistákat, s 33-22-es győzelmet aratott. Az Alcoa elleni találkozó igazi presztízscsatának ígérkezett, s bár egy nyári felkészülési tornán simán nyertek a fehérváriak, ezúttal összeszedetten, jól játszottak a mieink, akik 19-17-es, bravúros győzelmet arattak megyei riválisuk ellen. Takács Józsefné edző nagyon büszke volt tanítványaira, s mint azt elmondta, az indulás előtt még voltak olyan gondolatai, hogy egyelőre még túl erős együttese számára ez az osztály, ám a hétvége megerősítette abban, hogy itt a helyük.

Eredmények, összeállítások

OSB

Százhalombatta – DKKA 10-7 (4-5)
A csapat tagjai: Fülöp Fanni, Reszegi Dóra – Kiss Flóra (2), Kátai Edina (1), Rőder Adél, Tímár Annamária, Gál Borbála (1), Jánosházi Mónika, Wenszky Janka,Varjas Lara (1), Sztanó Kincső, Keresztes Elizabet (2), Imre Viktória, Slett Enikő, Váradi Hanna. Edző:Takács Józsefné.

Erima Bajnokság

DKKA – Szombathelyi KKA 22–33 (11–15)
DKKA – Alcoa FKC I. 19–17 (7–8)

A csapat tagjai: Fülöp Fanni, Reszegi Dóra – Kiss Flóra, Kátai Edina (5), Rőder Adél, Gál Borbála (5), Jánosházi Mónika (6), Wenszky Janka (1), Varjas Lara (2), Sztanó Kincső (3), Keresztes Elizabet (7), Imre Viktória (2), Slett Enikő, Váradi Hanna (10). Edző:Takács Józsefné.

További hírek

Kemény csata vár az akadémistákra

Kemény csata vár az akadémistákra

2023. feb. 11.

Idegenben, a Békéscsaba ellen folytatja a bajnokság küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese ma este hat órától.

Ők is maradnak!

Ők is maradnak!

2023. feb. 09.

Ezúttal két fiatal játékost ismerhetünk meg a jövő évi keretünkből.

Továbbra is együtt!

Továbbra is együtt!

2023. jan. 31.

Két kulcsjátékosunk is a szerződéshosszabbítás mellett döntött.

Jutott a Keserűből... Érthetetlen leolvadás a második játékrészben.

Jutott a Keserűből... Érthetetlen leolvadás a második játékrészben.

2023. jan. 26.

Hiába tartotta negyven percig szorosan a Kisvárda elleni csatát, a mérkőzés utolsó negyed órájában csak két gólt szerzett, így sima vereséget szenvedett együttesünk a bajnokság ma esti fordulójában.

A Kisvárda ellen folytatjuk a bajnokságot

A Kisvárda ellen folytatjuk a bajnokságot

2023. jan. 25.

Sok utazás és egy nehéz ellenfél vár akadémiánk felnőtt együttesére az NB I-es pontvadászat újabb fordulójában.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga
Moyra-Budaörs Handball
Budaörs
szep. 27.
17:00

DKKA
Városi Uszoda Sportcsarnok és Strand Budaörs
2025-09-27T17:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat