„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Felnőtt tornát nyertek a juniorok

DKKA utánpótlás
2016. szep. 05.
  • Facebook

Juniorjaink győzelmélvel ért végert a közelmúltban megrendezett NB I/B-s felnőtt torna a sportcsanrokban.

A Dunaújvárosi Sportcsarnokban rendezett NB I/B-s felnőtt tornát a közelmúltban akadémiánk. A négycsapatos viadalon a mieinken kívül a Rinyamenti KC Nagyatád, a Szekszárd és a Haladás együttesei vettek részt, s a felkészülési torna külön érdekessége volt, hogy mindhárom meghívott csapat együtt szerepel együttesünkkel az NB I/B Nyugati Csoportjában. A lebonyolítás rendje szerint két-két mérkőzést játszott mindegyik együttes, hiszen az elődöntőket követően egyből a helyosztókra került sor.

Juniorjaink számára remekül sikerült a viadal, hiszen az első elődöntőben magabiztos, 27-16-os sikert arattak a szombathelyiek ellen, így a szekszárdiakat legyőző Rinyamenti ellen játszhatták a torna döntőjét. A fináléban komoly csatát vívtak fiataljaink ellenfelükkel, ám ezúttal is akadémiánk örülhetett a háromgólos, 30-27-es győzelemnek, s ezzel együtt a felkészülési torna megnyerésének is. A minden résztvevő csapat számára hasznos viadal harmadik helyét a Szekszárd szerezte meg.

DKKA eredményei

DKKA junior - Haladás VSE 27:16 (13:7)
DKKA junior - Rinyamenti KC 30:27 (18:14)
 
A végeredmény: 1. DKKA junior, 2. Rinyamenti KC Nagyatád, 3. Szekszárdi FGKC, 4. Haladás VSE.

A legjobb kapus: Csiszár Ramóna (DKKA)

További hírek

Hazai folytatás a bajnokságban

Hazai folytatás a bajnokságban

2022. már. 11.

Nehéz hatvan perc vár akadémiánk felnőtt együttesére a Mosonmagyaróvár ellen bajnokság hétvégi fordulójában.

Bravúrok hete

Bravúrok hete

2022. már. 09. #DKKA utánpótlás

Kiváló eredmények az utánpótlásban.

Négyes döntőben a Kohász

Négyes döntőben a Kohász

2022. már. 09.

Remek második félidei játékának köszönhetően aratott hatgólos győzelmet akadémiánk felnőtt együttese Békéscsabán a Magyar Kupa negyeddöntőjében.

Cél a négyes döntő

Cél a négyes döntő

2022. már. 08.

Békéscsabán, a Magyar Kupa negyeddöntőjében lép pályára felnőtt együttesünk szerdán este hat órától.

Defeat in Vác

Kár az első félidőért

2022. feb. 25.

A szünetig komoly hátrányba került, s bár a második felvonásban ismét nagyot küzdött, nem tudott pontot szerezni Vácon akadémiánk felnőtt együttese.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat