„ACÉL A SZÍV!”
Utánpótlás torna a sportcsarnokban
U13-as együttesünk megnyerte, míg az U11-es csapat a második helyen fejezte be a hétvégén megrendezett utánpótlás kézilabda tornát.
Két korosztály, az U13-asok és az U11-esek számára rendezett tornát szombaton akadémiánk. A kicsiknél, U11-ben az Orosháza és a Tolna, míg a nagyoknál, az U13-ban az Orosháza, a Tolna, a Tata, a Szombathely és a Vecsés csapata érkezett városunkba.
Az U13-asoknál induló hat csapatot két csoportba osztották, ahol a mieink a B-jelű hármasban léptek pályára, először a Tolna ellen. Az első mérkőzésre jellemző kapkodás, izgulás szerencsére nem látszott a csapaton, így könnyed, 22-13-as győzelemmel kezdték a napot. Szombathely ellen sem kellett izgulni, szebbnél szebb megoldásokat láttak a kilátogató szülők (16-4), így a csoport első helyén végeztek fiataljaink, akik a másik csoport elsőjével játszották a döntőt.
A Vecsés elleni mérkőzésre sem változott akadémistáink védekezése, s támadásaik is pontosabbak voltak, mint az előző mérkőzéseken, így a vecsési csapat sem tudta megállítani a lányokat. A mérkőzés elején hibátlan támadójátékkal sikerült meglepni az ellenfelet, így a térfélcsere után már a kisebb hibák is belefértek, így a magabiztos győzelemmel, az első helyen zárták fiataljaink a viadalt (18-13). Mint az Takács Józsefné edző értékeléséből kiderült, természetesen vannak még hibák, de egyre több megbeszélt taktikai megoldást látott vissza a tornán az együttes tagjaitól. Védekezésben ugyanakkor bőven van még lehetőség az előre lépésre, s ugyan biztató jelek vannak, sok munka kell még ahhoz, hogy pontos védekezéssel segítsék a kapusaikat.
Eredmények:
DKKA – Tolna 22-13
DKKA – Szombathelyi KKA 16-4
DKKA – Vecsés SE 18-13
A csapat tagjai: Fülöp Fanni, Reszegi Dóra, Kiss Flóra, Kátai Edina, Rőder Adél, Jánosházi Mónika, Váradi Hanna, Sztanó Kincső, Varjas Lara, Keresztes Elitabet, Gál Borbála, Wenszky Janka, Bartók Csenge, Imre Viktória, Varga Anna, Slett Enikő. Edző: Takács Józsefné.
A legjobb hazai játékos: Váradi Hanna.
U11-es csapatunk a Tolna elleni mérkőzéssel kezdte a viadalt, mely kissé nehézkesen indult a mieink számára, így 13-13-as döntetlennel ért véget az összecsapás. Bulath Anita tanítványai az Orosháza ellen folytatták a küzdelmeket, s bár az első félidőben még döntetlenre álltak a második felvonásban kapott négypercnyi kiállítás megpecsételte a sorsukat, így végül 13-8-as vereséget szenvedtek. A tolna elleni találkozón már jobban ment a játék, támadásban és védekezésben is a megbeszéltek szerint játszottak a fiatalok, akik ezt, valamint az Orosháza elleni mérkőzést is megnyerték, így végül a második helyen zárták a megméretést.
Mint az csapatunk edzőjének értékeléséből kiderült, az első kélt találkozón látszott, hogy csak kis teremben tudnak edzeni, a nagypályán sokkal több a hely, amihez alkalmazkodnia kellett a csapat tagjainak, hiszen támadásban és védekezésben is sokkal több mozgás kell a játékhoz. "Minden mérkőzés előtt megbeszélek egy-egy dolgot a gyerekekkel es azt kérem tőlük, hogy tudatosan ezt csináljak, erre figyeljenek. Támadásunk nagyjából működött, néha elragadta a gyerekeket a hév es lövöldöztek ész nélkül, délutánra viszont működőképes lett az egész játékunk. Sok tanulsággal szolgált a szombati torna, kell a játék, kicsit kevesen is vagyunk es jó lenne nagy pályán edzeni, legalább egy-két alkalommal havonta" – fogalmazott Bulath Anita.
A csapat tagjai: Abonyi Réka, Tóth Tiffani, Balogh Dóra, Szekeres Kamilla, Völcsey Dorina, Dobos Hanna, Hólik Anna, Bankó Zoé, Németh Kitti. Brezovszki Abigél, Garbacz Petra, Szanyó Lilla. Edző: Bulath Anita.
A legjobb hazai játékos: Abonyi Réka.
Főoldali kép: dunaujvaros.com/Sándor Judit felvétele
További hírek
Győrött zártuk a szezont
2024. máj. 26. #DKKA felnőtt csapatA félidők hajrájában sokkal jobban koncentrált az ETO, mely 40-25-ös győzelmet aratott akadémiánk felnőtt együttese ellen a bajnokság utolsó fordulójában.
Győri szezonzáró előtt
2024. máj. 26. #DKKA felnőtt csapatA bajnoki ezüstérmes Győr otthonában fejezi be a 2023/2024-es szezon küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese vasárnap este.
Remek győzelem Kisvárdán
2024. máj. 18. #DKKA felnőtt csapatKiváló védekezéssel, valamint Wéninger Alexa parádés kapusteljesítményével aratott 23-18-as győzelmet akadémiánk felnőtt együttese a Kisvárda ellen szombaton este.
Nehéz hatvan perc vár a Kohászra
2024. máj. 17. #DKKA felnőtt csapatAz életéért küzdő Kisvárda otthonában folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese szombaton este hat órától.
37 éve a Dunaújvárosi kézilabdáért él
2024. máj. 16. #DKKA felnőtt csapatHuszonöt évvel ezelőtt ezen a napon érte el legnagyobb klubsikerét a dunaújvárosi felnőtt női kézilabda. Ennek apropóján készítettünk interjút csapatunk technikai vezetőjével, Györgyné Oblisz Anitával