„ACÉL A SZÍV!”
Felemás eredmények, felemás érzések
Egy vereséggelés egy győzelemmel zárta hétvégi mérkőzéseit junior együttesünk.
Két találkozó várt hétvégén akadémiánk junior együttesére, mely szombaton Siófokon vendégeskedett a korosztályos bajnokság negyedik fordulójában, míg vasárnap már az NB I/B-s felnőtt bajnokságban volt érdekelt a Csurgó vendégeként. A dunaújvárosi fiatalok felemás mérkőzéseket vívtak ellenfeleikkel, ugyanis Siófokon 17-13-as első félidő után 30-24-es vereséget szenvedtek, míg másnap nagyon sima, 39-26-os sikernek örülhettek úgy, hogy már az első harminc perc után 20-12-re vezettek Csurgón.
Mégsem volt maradéktalanul elégedett tanítványai teljesítményével György László edző, aki szerint a játékban és hozzáállásban is van még hova javulniuk.
"Szombaton Siófokon léptünk pályára, s bár maximálisan tisztában voltunk azzal, hogy mit fog játszani a házigazda, sajnos nem tudtuk megoldani a feladatunkat. Nagyrészt amiatt, mert amellett, hogy nem játszottunk jól, a hozzáállásunk sem volt megfelelő, akaratban, lelkesedésben is felülmúltak minket a Balaton-partiak, s el kell ismernem, hogy ilyen arányban is teljesen megérdemelten nyerték a mérkőzést. Vasárnap egy szerényebb képességű csapathoz látogattunk, s most természetesen nem akarom megbántani a hazaiakat, mert küzdöttek becsülettel, de játékerőben mi erősebbek vagyunk, ezért a magabiztos győzelmen kívül nem volt elfogadható tőlünk más eredmény. Ezt végül sikerült is elérnünk, ám a játékunk továbbra is sok kívánnivalót hagyott maga után, s ahhoz, hogy a jövőben sikeresek legyünk, a teljesítményünkön és a mérkőzésekhez való hozzáállásunkon is javítanunk kell" – értékelte együttese két mérkőzését juniorjaink szakvezetője.
További hírek
Lényeg a továbbjutás
2016. nov. 23.Hatalmas küzdelemben, 33-32-es győzelmet aratva jutottunk tovább a Vác elleni csatából a Magyar Kupa negyedik fordulójába.
Egy oda, egy ide
2016. nov. 23. #DKKA utánpótlásA junior bajnoságban egy vereség, míg az NB I/B-s felnőtt pontvadászatban egy győzelem volt fiataljaink hétvégi mérlege.
A kupában javíthatunk!
2016. nov. 23.Hamar visszavághat együttesünk a váciaknak a pénteki vereségért, szerdán este ugyanis már a Magyar Kupában fogadjuk Temes Bernadettéket.
Az első vereség
2016. nov. 23.A második félidőben túl sokat hibázott, így végül 26-23-as vereséget szenvedett együttesünk a Vác otthonában
2015-16 EHF Kupagyőztes




