„ACÉL A SZÍV!”
Felemás eredmények, felemás érzések
Egy vereséggelés egy győzelemmel zárta hétvégi mérkőzéseit junior együttesünk.
Két találkozó várt hétvégén akadémiánk junior együttesére, mely szombaton Siófokon vendégeskedett a korosztályos bajnokság negyedik fordulójában, míg vasárnap már az NB I/B-s felnőtt bajnokságban volt érdekelt a Csurgó vendégeként. A dunaújvárosi fiatalok felemás mérkőzéseket vívtak ellenfeleikkel, ugyanis Siófokon 17-13-as első félidő után 30-24-es vereséget szenvedtek, míg másnap nagyon sima, 39-26-os sikernek örülhettek úgy, hogy már az első harminc perc után 20-12-re vezettek Csurgón.
Mégsem volt maradéktalanul elégedett tanítványai teljesítményével György László edző, aki szerint a játékban és hozzáállásban is van még hova javulniuk.
"Szombaton Siófokon léptünk pályára, s bár maximálisan tisztában voltunk azzal, hogy mit fog játszani a házigazda, sajnos nem tudtuk megoldani a feladatunkat. Nagyrészt amiatt, mert amellett, hogy nem játszottunk jól, a hozzáállásunk sem volt megfelelő, akaratban, lelkesedésben is felülmúltak minket a Balaton-partiak, s el kell ismernem, hogy ilyen arányban is teljesen megérdemelten nyerték a mérkőzést. Vasárnap egy szerényebb képességű csapathoz látogattunk, s most természetesen nem akarom megbántani a hazaiakat, mert küzdöttek becsülettel, de játékerőben mi erősebbek vagyunk, ezért a magabiztos győzelmen kívül nem volt elfogadható tőlünk más eredmény. Ezt végül sikerült is elérnünk, ám a játékunk továbbra is sok kívánnivalót hagyott maga után, s ahhoz, hogy a jövőben sikeresek legyünk, a teljesítményünkön és a mérkőzésekhez való hozzáállásunkon is javítanunk kell" – értékelte együttese két mérkőzését juniorjaink szakvezetője.
További hírek
Zdravko Zovko lett felnőtt csapatunk vezetőedzője!
2015. okt. 12.A magyar kézilabdát jól ismerő Zdravko Zovko lett felnőtt együttesünk vezetőedzője. A horvát szakember megbizatása egyelőre a szezon végéig szól.(video-15:50-től)
VIDEO - Felbontotta Mátéfi Eszter vezetőedző szerződését a DKKA (DSTV)
2015. okt. 10.Azonnali hatállyal felbontotta Mátéfi Eszter vezetőedző szerződését A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia vezetősége. Az új szakembert várhatóan a jövő hét elején jelentik be, addig a junior csapat edzőjeként dolgozó György László irányítja az edzéseket.
Vezetőedző csere a Dunaújvárosi Kohásznál
2015. okt. 08.Távozik felnőtt csapatunk éléről Mátéfi Eszter, akinek Utánpótlás szakmai és módszertani vezetői posztot ajánl Akadémiánk.
Fordítás a véghajrában
2015. okt. 06. #DKKA utánpótlásAz első félidőben már hétgólos hátrányban volt, ám felállt a padlóról, s nagyon értékes, 25-24-es győzelmet aratott a NEKA elleni mérkőzésen akadémiánk NB I/B-s csapata.
Nehéz meccsen biztos siker
2015. okt. 05. #DKKA utánpótlásHétgólos győzelmet aratott junior csapatunk a Fehérvár KC vendégeként, ám György László edző szerint nem volt ez olyan könnyű, mint azt az eredmény sejtteti.
2015-16 EHF Kupagyőztes




